Mi is hozhatna közelebb minket egymáshoz? Ezen morfondíroztam. Vannak napok, és sajnos olykor hetek is, amikor valami meggyengíti a kapcsolatot. Nálam a túlterheltség, a stressz a sok munka képes azt tenni, hogy szinte elfeledteti velem a családtagjaim jelenlétét. Van, hogy este tízkor nézek fel a gép mögül, vagy leszek készen a másnapra készüléssel. Ilyenkor rájövök, hogy mennyire hiányzik a családommal (Férj, kutya) való kontaktus, és hogy órák óta semmisnek vettem a létezésüket. Mindig megbánom, ha úgy telnek el napok, hogy nem volt időnk legalább napi háromszor összeölelkezni. Néha egy-egy nap nem jelent semmit, de észrevettem, ha több nap is így telik el egy héten, akkor tapasztalható egy enyhe eltávolodás köztünk. Persze szeretjük egymást, de nem vagyunk a másikra hangolva úgy, mint amikor gyakran egymásra tudjuk irányítani a figyelmünket, vagyis nem vagyunk olyan boldogok egymással. Tudom, hogy nem lehetséges minden nap minden pillanatát egymásnak élni, de azt is gondolom, ha hagyom, hogy sok és egyre több ilyen pillanat legyen, akkor hosszútávon eltávolodást, elhidegülést okozhat. Férj szerint Ő sokkal többször tesz kísérletet egy spontán ölelkezésre, mint én, de én ha elfoglalt vagyok, akkor ez fel sem tűnik, vagy visszautasítom. VISSZAUTASÍTOM?? Valóban észre sem veszem, de elhatároztam, hogy erre jobban oda fogok figyelni.
Az ölelésnek nem mellékes a stresszoldó és az egészségre gyakorolt jó hatása sem. Férjjel amikor külföldön leélt évek után Magyarországra költöztünk, az első hónapokban nagy megszorításokkal kellett megküzdenünk. Hónapokig nem volt biztos állásunk, az újrakezdés pedig nagyon sok anyagi és energiaráfordítást követelt tőlünk. Nem volt pénzünk egészséges ételekre, ruhákra, de még gyógyszerekre sem lett volna. Nem is voltunk soha betegek. Egyszer sem az az év alatt. Egyszer Férj édesanyja kérdezte, hogy csináljuk, hogy mindig egészségesek vagyunk, mire rávágtam: – Sokat ölelkezünk, és abból merítjük az erőt! Ezen jót nevetett (pedig nem viccnek szántam).
Végül pedig úgy éreztem, hogy akármennyire is megpróbáltam összefoglalni az ölelésben rejlő erő összességét, valami hiányzott. Végül a tökéletes megfogalmazást Bagdi Bella sorai közt találtam meg:
“Öleléskor a két szívcsakra összeér, ettől indul el az a bizonyos bizsergető érzés. A szoros testi érintkezéskor, amikor a két mellkas összesimul, a két ember aurája szinte összeolvad, amikor bioenergiát adnak át egymásnak. Kiegyenlítődnek az aurájukban fellelhető hiányok és feleslegek, mindegyikük azt adja a másiknak, amire annak éppen szüksége van. Az ölelés lecsendesíti a lelket, megnyugtat, s egy pár pillanatra el tudja feledtetni a körülöttünk lévő dolgokat, a problémákat…erőt ad. Az együvé tartozás olyan intenzív érzését váltja ki bennünk, ami semmilyen más módon nem érhető el.” (Bagdi Bella)
Többet erről itt: http://bagdibella.hu/cikkek/az-oleles-ereje
Kutatók szerint napi tizenkét ölelés (min. 6 másodperc/1) szükséges ahhoz, hogy egészségesek és kiegyensúlyozottak legyünk. Elsőre ez soknak tűnt, rögtön rávágta a belső hangom, hogy erre nincs időm. Összeszámolva rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem sok. Kb. napi három jár a gyerekektől, ugyanennyi a kutyától, min három Férjtől, kettő magamtól jógázáskor. Majdnem tizenöt, igaziból csak eggyel kell többet bezsebelnem mindenkitől 🙂 Hát ölelésre fel! Ez a heti küldetés annak érdekében, hogy a kapcsolatunkat visszahozzam a kezdeni bizsergős állapotába…
