Sonja Lyubomirsky Hogyan legyünk boldogok c. könyvében találkoztam először a boldogság kördiagramjával, mely szintén egy tortára hasonlít. Az a torta igaz félig eldőlt, hogy miből áll, és csak a másik felébe van beleszólásunk. A boldogságra való hajlamot ugyanis 50%- ban örököltük a szüleinktől. Ez a szám elég soknak tűnik, de a jó hír az, hogy ha a fél családunk orrot lógatva élt is, nem szükségszerű követnünk őket, ugyanis ott a torta másik fele, amivel mi gazdálkodhatunk. Ez egészen megnyugtató, nem igaz?
Az első válaszaim között ezek szerepeltek:
stb.
Nektek is hasonló céljaitok és vágyaitok vannak? A legtöbb dolog az én listámon anyagi vonatkozású, de legfőképpen a körülményeim megváltozásával reméltem boldogabban élni az életem. Eszembe sem jutott, hogy nekem is változtatnom kellene valamin. A rossz hír az, hogy a pszichológia bebizonyította, hogy a körülmények csupán tíz százaléknyi szeletet tesznek ki a boldogságtortánkból, vagyis ha minden fenti célom teljesült volna mostanáig, akkor is csak tíz százalékkal lennék boldogabb, mint azelőtt. A felmenőimet elnézve az öröklött boldogságom felől nem szárnyalnék messze, és hozzá a tíz százalék nagyon kevés lenne.
Kénytelen voltam elkezdeni másképpen gondolkodni az életemről, észrevenni és létrehozni olyan dolgokat, melyek boldoggá tesznek, megtanulni hálásnak lenni, értékelni, amim van, elfogadni, ami velem történik. Ezek az állítások közhelynek tűnnek, mégis nagyon sok a depressziós, kiégett ember, pedig ezekről a közhelyekről már biztosan mind hallottak. Talán kell még egy-két dolog, hogy alkalmazni sikerüljön őket. Akarni kell, és hinni benne. Én az elején nagyon akartam, most pedig maradéktalanul hiszek ebben: A boldogságunk 40%-a rajtunk múlik! Ki ne szeretne boldogabb lenni 40%kal, mint most? Az ne olvasson tovább! 🙂 Ki nem hisz benne? Az olvasson, mert meg fogom győzni, hogy érdemes!
Különösen sok levelet kaptam az elmúlt héten a sikertelen lombikkal kapcsolatban, és nagyon sok emberrel is beszélgettem róla. Éreztem, hogy sokan hitetlenkedtek, hogy ennyire jól érzem magam egy testileg és lelkileg is megterhelő beavatkozás után. Pár napig én is elcsodálkoztam, és kérdőre vontam magam, hogy normális dolog-e, hogy a negatív eredmény ellenére ismét tele vagyok reménnyel, pozitívumokkal, nyugalommal, és mindezt kicsattanó erőben teszem?! Nem kellene, hogy ez a dolog jobban megtörjön? Aztán ma az új futótársam világított rá a válaszra: Nem mindegy, hogy egy körülménytől (baba érkezése) várja az ember a boldogságot, vagy egyébként is boldog életet él, és egy gyermek csak még szebbé tenné azt. Igen, a számba adta ezzel, amit mondani szerettem volna! Az életemet egy csokitortához hasonlítottam. Amiben csoda finom, könnyed, habos csokikrém van puha tésztával (nem fehér lisztes, és cukormentes :-)). A gyermekáldás a csokiöntet lett volna rá. Attól még csokisabb, még finomabb lett volna, de így is közel tökéletes. A boldogságom tortája így is egész, egy szelet sem hiányzik belőle jelenleg. Nincsen semmi okom boldogtalannak lenni. Ez valószínűleg sokkal korábban is így volt, csak nem vettem észre. Ha azt hisszük, hogy egy autó, egy ház, jobb fizetés, vagy akár egy társ az hiányzó szelet, akkor tévedünk. Mindenki tortája más, mindenkié más ízű, más töltelékből áll, máshol égett meg. A lényeg, hogy egész legyen, és észrevegyük, hogy a miénk mitől finom.
Hogy a körülmények miért nem tesznek minket hosszú távon boldogabbá?
Erről is készült megfigyelés és tanulmány, és a magyarázat a MEGSZOKÁS. Egy új autó, egy nagyobb ház, több fizetés egy darabig boldoggá tesz, kényelmesebbé válik az életünk tőle, de ahogyan telik az idő, úgy szokunk hozzá, és a boldogságszintünk pont olyan lesz, mint az új autó, új ruha előtt, amikor még nem volt meg. Amint megszokjuk, kevésnek is tűnhet, és még többre, még nagyobbra vágyunk.
Számomra felfoghatatlan, hogy ezen adatok birtokában mégis azért gürizünk, hogy még több pénzünk legyen, még nagyobb házat tudjunk venni, még még még többet és többet tudjunk magunkénak mindenből, hogy mégis egyre inkább elanyagiasulunk.
A megszokás ellenszere egyébként az, ha hálát gyakorolunk azért, amink van, ha tudatosan teszünk érte, hogy örülni tudjunk a dolgainknak, a kapcsolatainknak. Ha gyakran köszönetet mondunk értük, és emlékeztetjük magunkat, hogy a világ számos pontján nagyon sok ember sokkal rosszabb körülmények között él, mint mi, és végtelenül boldog lenne, ha a mi életünket megörökölhetné. Persze csak amíg meg nem szokná 🙂
A lényeg, hogy a sok munka és pénzhajhászat helyett sokkal jobban járunk, ha olyan dolgokat választunk, melyek valóban növelik a boldogságszintünket. Pl. megváltoztatjuk az életünkről alkotott képünket, az életünkhöz való hozzáállásunkat, kicseréljük a gondolatainkat. Ha igyekeznénk egyetlen szeletet sem nélkülözni a boldogságunk tortájából.
A következő időkben segítek a szeleteket összeszedni, az általam kipróbált, és általam nem kipróbált 🙂 stratégiákról írok. A kedvenc és legizgalmasabb témám, legszívesebben már ide is kifejteném! Mára mégis elég ennyi, a lényeg, hogy megtaláljuk a boldogságunk tortáját, és ismerjük fel, ha eddig rossz helyen kerestük. Ez cseppet sem könnyű, változásokkal jár, és minden változáshoz bátorság kell és sok munka. No igen, boldogtalannak lenni sokkal könnyebb, mint boldogabbnak.
Kérdés, hogy annyival beéred-e??
