Egyéves a Menyaszörp!

Január 28-án írtam meg az első valódi cikkemet a Menyaszörp blogon Boldogságterv címmel. Gretchen Rubin Boldogságterv című könyve adta hozzá a fő ihletet, majd megszerkesztettem a saját terveimet tizenkét hónapra elosztva. Olyan apró változtatásokat ütemeztem be, melyek kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá tehetik a napjaimat. Írni mindig is szerettem, gondoltam a boldogságterv hálás és folyamatos témát szolgáltat majd hozzá. Ugyanígy januárban elkezdtem immáron többedszer jógázni az itt található videókra. Nem sejtettem, hogy pár hét múlva a semmiből mindegy villámcsapásként egy végzetes hírt kapunk majd: – Nem lehet természetes úton gyermekünk! Ez az esemény átírta az életemmel együtt a blogot is, és hamarosan a Menyaszörp könnyed, lendületes, motiváló bejegyzései mellett megjelentek a válságaim, a küzdelmeim, a sikereim és a kudarcaim leírásai is. Mondhatnám, hogy a blog, a jóga és a gyermekünkért való küzdelem fenekestől felforgatták az életem, minden megváltozott. Mégis inkább azt gondolom, hogy az életem mindig is ilyen volt, csak mostanra sokkal jobban látom. Kinyílt valamiféle harmadik szemem, és közelebb kerültem saját magamhoz.

Köszönöm Menyaszörp, azaz változások, melyeket az elmúlt egy évnek köszönhetek:

Barátok és kapcsolatok

Sok-sok új embert ismertem, érkeztek új barátok, és voltak, aki lemorzsolódtak. Igazi frissítés állt be a kapcsolataim terén. Pár barátommal, családtagommal meglazult vagy meg is szűnt a kapcsolatom. Amikor vesszük a bátorságot, hogy megmutassunk magunkból többet, akkor fennáll a veszély, hogy bizonyos embereknek nem fogunk tetszeni. Lehet, hogy nem ilyennek képzeltek, vagy téves elvárásokat támasztottak velem szembe, és már nincs több dolog, ami összeköt minket. Feltűnően eltűnt pár ember az életemből, amikor elkezdődött a lombik. Mondhatnám, hogy helytálló lett a mondás, hogy bajban tudjuk meg, hogy kik az igazi barátaink. Lehet, hogy így van, de inkább gondolom azt, hogy akik ekkor eltűntek az életemből nem rossz akarásból tették. Rendben van az, hogy nem mindannyian vagyunk készek, érettek vagy nincs mindig olyan időszakunk, amikor a másik bánatát, nehézségeit el tudjuk fogadni, együtt tudunk érezni vagy egyáltalán tudjuk, hogy hogyan álljunk hozzá a bajához. Nem gondolom, hogy ezek az emberek ne lettek volna igazi barátaim. Egy biztos. Akikkel ekkor kötöttem barátságot, azok valós és erős kapcsolatok lettek. Egy ilyen nehéz helyzetben valóban olyan személyek maradnak mellettem, akik engem látnak, engem szeretnek, valóban önmagamért tartanak ki. Borzasztó hálás vagyok minden barátomnak és családtagomnak, akik láttak engem nagyon lent, és mégis itt maradtak nekem! A megmaradt barátságaim megerősödtek, és nagyon sok új segítő ember vett és vesz körbe, akik sokszor teljesen idegenek. Sokkal több embert ismertem meg ebben az évben, mint bármikor máskor, és immáron több közösség tagja is vagyok. Ezek az emberek, a közösségek a kincseim lettek. Náluk otthon vagyok, velük én vagyok.

Kitartóbb lettem

Ó ha elkezdeném felsorolni, hogy mi mindenbe kezdtem bele már az életem során, és hagytam is abba rövidesen, elfogyna a virtuális papír, és belealudnátok a képernyőbe. Biztosan lett volna pár dolog, amit ha továbbűzök vagy nem adom fel az első akadálynál, akkor mostanra már élvezhető látszata lenne. Soha nem voltam híres a kitartásomról vagy a türelemről. Mindig az olyan dolgokat kerestem, amit gyorsan magaménak tudhatok, majd maximalista hozzáállással annak is a fele ideje alatt szándékoztam elsajátítani, nagyon sok felesleges csalódást okozva ezzel saját magamnak. Meg kell mondjam, hogy büszke vagyok és igazán ünnepelem a szívem, ha arra gondolok, hogy mind az írásban, mind a jógában kitartottam. Voltak “abbahagyós” mélypontjaim mind a két területen, de a motivációs hónapban tanultak sokat segítettek, hogy átlendüljek ezen az időszakon.

Türelmes lettem

Minden akkor történik, amikor annak történnie kell. Húszonévesen diploma, max. harminc éves koromig megszülessenek a gyerekek, de előtte lakást kell venni és egy autót stb. Ismerős a felsorolás? Annyit halljuk, hogy elhisszük, hogy ennek így kell lennie. Utólag úgy látom, hogy én igaziból sosem gondoltam komolyan ezt a sorrendet, de a külső nyomás engem is összezsugorított, és úgy képzeltem, hogy amit én akarok, az lesz, és ha felborul a sorrend, akkor felborul vele együtt az idegrendszerem is. Most is úgy gondolom, hogy amit akarok, az úgy lesz, de amit Én akarok, és nem amit a a külső inger sugall. Hogy mikor? Azzal kapcsolatban nincsenek terveim. Amikor jönnie kell. Így van ez a gyerekkel és minden mással. Én itt állok, képes vagyok rá, és ha erre jár a vonat, fel is szállok rá. Addig pedig kényelmesen heverészek és nézem a napsugarakat. Valahogy így tekintek az élet állomásaira.

Elfogadó lettem

Bizony régen vajmi keveset tudtam az elfogadásról. Olyannyira, hogy kezdetben el sem tudtam fogadni, hogy az elfogadás létezik. Erre van egy kedvenc mesém. A nyuszika harangocskája. Ebben a mesében a nyuszika elfogadja, hogy a csengettyűje a fa tetején van, és futnia kell hatmillió kört (kaszáshoz, köszörűhöz, patakhoz stb.) mire talán megkaparintja. Nem törődik azzal. hogy mikor, miért történik ez vele, és a másik mesében a medvének miért csak kettőt kellett mennie a mézért, vele pedig milyen igazságtalan az élet meg a Benedek Elek. Nem érdekli, hogy ki mit szól, nem sajnáltatja magát és nem is hősködik, csak megy a harangocskáért, míg meg nem szerzi. Mert elfogadta a helyzetét. Én is ilyen nyuszika lettem a vizsgálatokkal, az emberekkel és minden egyéb nehéz helyzettel kapcsolatban. El kell fogadni, hogy leszegényedtem, elváltam, elköltöztem, meghíztam, elvesztettem valamit stb. Azután meg könnyebb lesz, és csak a célra fogok koncentrálni, és akkor megtörténik a változás.

Független lettem

Amikor az ember igazán, de igazán bánatos, akkor rájön, hogy a felületes örömök nem örömök többé. Én mindig azt hittem, hogy egy ruhavásárlás öröm minden bajra. A sikertelen lombiknál nem volt az. Egy társaság azonban, ahol beszélhetek a dolgaimról, ahol másoktól tanulhatok, hely, ahol felhőtlenül jól érzem magam, egy együtt érző mosoly, éjszakába nyúló beszélgetés, vagy egy órákon át írt bejegyzés viszont valóban örömöt nyújtott a legnagyobb ürömben is. Eszembe sem jut elkenődni azon, hogy nincsen elég ruhám, vagy hogy lassan egy éve nem jártam ruhaboltban. Az sem izgat, hogy kávét igyak, vagy cigizzek, vagy igyam le magam néha. Ez az egy év megtanított arra, hogy mik az igazi örömeim az életben. Az eddigi vizsgálatok, kezelések, gyógyszerek összege már jócskán meghaladta a félmillió Forintot. Mondhatni, hogy szegényebbek lettünk általa, de én mégis gazdagabbnak érzem magam, mint valaha. Nem félek attól, hogy kifogyunk a pénzből. Majd addig nyújtózkodom, amíg a takaróm ér. Nagy dolgokra nincs szükségem. Nem függök semmitől, az anyagi dolgoktól pedig végképp nem.

Jógini lettem 🙂

Ez persze túlzás (igaziból nem is tudom, hogy mikor nevezi magát valaki hivatalosan jogininek), de az tény, hogy a jóga az egyik legfontosabb dolog lett az életemben. Már el sem tudom képzelni, hogy a a testi és a lelki folyamataim ne kapcsolódjanak össze. Ha megtalálom az egyensúlyt az életben, akkor a jógapóz közben is, és fordítva. Ha egy nehéz vagy kényelmetlen élethelyzetben megtanulok lazítani, akkor egy kitekert ászanában is. A kitartást, önbizalmat, a koncentrációt és az elfogadást is a jóga számlájára írom, valamint fantasztikus embereket, közösségeket ismertem meg általa. Időnként, amikor lefekszem este azt mondom Szabinak: -Tudom, hogy már mondtam és lehet unod, de én annyira szeretem a jógát és végtelenül hálás vagyok, hogy megismerhettem, és utánad ez lett a legnagyobb kincsem 🙂

Megtanultam bízni

Bízni az időben, a lehetőségekben, a pénzben, a sorsomban, az emberekben, magamban. Úgy élni, hogy tudom, hogy minden elérkezik a maga idejében, minden megtörténik, aminek meg kell, és minden feladathoz megérkeznek az eszközök is. Bőség vesz köbe, és én nem küzdök az eléréséért, de mindent megteszek, hogy készen legyek rá, ha jön. Vigyázok és figyelek a testemre, a lelkemre.

Azt írtam egy évvel ezelőtt apró változások, melyek megváltoztatják az életem? 🙂 Valóban így lett. És hogy végül boldogabb lettem-e? Érdekes, mert a legnehezebb évemet tudom magam mögött, és mégis a legboldogabbat. Olyan varázslatosan szép találkozásokat éltem meg a férjemmel, a családommal, barátokkal, idegenekkel és legfőképp saját magammal, melyek létezéséről sem tudtam. Minden ami történt egy utazás volt a valódi énem felé, ma már tudom. Miért is beszélek múlt időben? Hiszen ez az út csak most kezdődött el! Megváltozott időközben a blog stílusa, és még változni is fog. Terveim szerint új külalakot, és új alcímet is kap majd a második évében. Nagyon megszerettem az úgynevezett minimál stílust, és ezt szándékozom követni. Életmód blog helyett önfejlesztő blogként fog továbbműködni. Nincsenek tématerveim, mint az előző évben, mert nem tudom, hogy hol tartok majd például három hónap múlva. Az egyetlen célom vele az, hogy maradjak benne önmagam, külső hatásoktól mentes, és csakis az írás öröméért és a fejlődésemért csináljam. A többi meg majd jön. Nem teljesen titkos az a célom sem, hogy másoknak segítsek az én utammal, de ez nem is cél igazán, hiszen az előzőből következik. Ha én jól vagyok, úgy lehetek hasznára másoknak és a világnak. Igen, legyen inkább ez az egyetlen és igazi célom.

Köszönöm, hogy olvasol, velem utazol és támogatsz! Hála, hála, hála érte!

Gabi♥