Ideje többet invesztálni! Két héttel ezelőtt ezzel a bevezető mondattal kezdődött a jógafoglalkozásunk a Csillagkuckóban. Hiszen folyamatosan invesztálunk- gondoltam. Mindannyian túl vagyunk kezeléseken, diétákon, könyveken, tornákon stb. Látszólag mindent megteszünk az életben egy bizonyos cél érdekében. Mindent? Egyáltalán mi a minden? Eljárok a vizsgálatokra, szedek vitamint és tolom a hormoninjekciókat. Mit tehetnék még?
CSR in Finance
Rám lelkesítően hatott a vezényszó:- Ideje többet invesztálni, ha ti is benne vagytok! Igaziból minden vágyam, hogy többet tegyek a célomért, és elgondolkodtató, hogy mit tehetnék még. Pl. felvállalhatnám a felelősség rám eső részét. Valakinek elsőre sikerül, pedig vitaminokat sem szed, másnak sokadjára sem, pedig minden létező dolgot kipróbált már. Gyakoriak az olyan párok, akiknek sok-sok próbálkozás után mégis sikerül- szinte a csodával határos módon – természetesen. Őket pedig kérdezzük: Mit csináltatok másképp? Csupa kérdés, magamhoz is. Miért nem hatnak a hormonok? Miért nem marad velem a beültetett embrió? Miért nem tudom elfogadni a mesterséges megtermékenyítés gondolatát? Egyáltalán miért kaptam ezt a feladatot? A problémánk kiderülésekor sokkal ésszerűbbnek tűnt orvosról orvosra járni, bennük kivetnivalót találni, őket okolni. Szerencsére hamar rájöttem, hogy ez a hozzáállás nem vezet sehová. Azt, hogy a saját felelősségem felismerjem a folyamatban, mégis késleltettem még egy kicsit, pontosan egy sikertelen lombik pofonáig. Ezután is eltartott egy ideig mire hagytam a tudatomig eljutni, hogy én ebben az élethelyzetben vagyok, elfogadni, hogy megváltozott az élethez való hozzáállásom. A gyermek utáni vágyakozás énem új barlangjaiba kalauzolt, és felfogtam, hogy ideje más szemmel tekintenem a velem történtekre. Hiába vettem be minden vitamint, ittam a fehérjét, adagoltam az injekciókat, mégsem sikerült. Az orvos biztos vagyok benne, hogy megtett mindent. Utólag azt gondolom, hogy az orvosok munkája csak félig garancia a sikerhez. No és mi a helyzet velem? Nem kellene újragondolni a viszonyom a szüleimhez, a férjemhez és saját magamhoz, felfedni a félelmeim, az aggályaim, a sérüléseim és berögződésem legmélyebb bugyrait? Eddig is éreztem valahol, hogy ezek itt-ott akadályoznak az életben, de a gyermekemért való küzdelem megfogott a vállamnál fogva, s határozottan megállított. – Nézz szembe azzal, amiért kaptad ezt a feladatot, és vállalj végre igazán felelősséget a sorsodért! Lehet mindig hibást találni: múlt, partner, orvos, a szüleink stb. de a bűnbak keresés nem más, mint a felelősség hárítása. Mióta jobban szemlélem ezt a dolgot, a felelősséghárításnak nap mint nap tanúja vagyok az emberek között. Sokan úgy gondolják, hogy azért nem élnek jól, mert a párjuk, a gyerekük, az orvosok, a munkahely, a kormány, az ország stb. megkeserítik az életüket. Valójában pedig a boldogulásunk, vagy a boldogtalanságból való kimozdulás a mi felelősségünk. Ha érdekel ez a téma, többet is olvashatsz róla itt.
Ránéztem a csoporttársaimra, és azt gondoltam, hogy mi felelősséget vállalunk, hiszen már itt vagyunk. Ide pedig akkor jön az ember, amikor képes a saját feladatát felismerni az őt ért dolgokért. Tenni kell, magadba nézni, tanulni és támogatni, és igen, invesztálni akarunk, tudunk, ráadásul mikor, ha nem egy ilyen erős csoporttal, ha nem a sorstársakkal!
Három légzőgyakorlat, napi kétszer tizenöt percet áldozunk rá az időnkből. Mehet? – kérdezte Dia. Azt kéri, hogy mondjunk valamire igent, amit még sosem próbáltunk, amiben talán nem is hiszünk. Invesztáljunk az ismeretlenbe. Végül is, ezt tesszük folyton folyvást. Az anyaságért küzdünk, melyet még kis sem próbáltunk. Ez a gyakorlat ebben is megerősíthet, illetve számít az oktatónk ereje, magabiztossága, sokat ígérő lelkesedése. Csupán azért mentem bele, mert teljesen megbízom benne. Ha Ő azt gondolja, hogy a naponta végzett tudatos légzőgyakorlatok pluszt hoznak az életembe, akkor kipróbálom. Gyökérlégzés, tűzlégzés, gömblégzés. Ők és variációik lettek a reggeli és esti társaim immáron két hete. A reggeli mosakodás és sminkfelrakás között “tüzet” a fürdőbe, elalvás előtt pedig”gyökereket” lélegzek a talajba, és kellemes gömblégzés kíséretében merülök álomba. Mivel sok-sok dolgot teszek újabban magamért, nem tudom már egészen pontosan, hogy mi minek a hatása, de két hét gyakorlás után pár pozitív dolgot mindenképpen a rendszeres légzőgyakorlatoknak tulajdonítok:
- Ötletesség, kreativitás. Folyamatosan új ötleteim vannak a munkával, a bloggal és összességében az életemmel kapcsolatban is. Nincs bennem az a régi gondolat, hogy mihez kezdjek magammal, több tíz dolgot is akár tudnék csinálni. A legszebb, hogy a lehetőségek is könnyedén megtalálnak az új céljaimhoz. Mintha minden a kezem alá dolgozna 🙂
- Ritkán mozdulok ki a középpontomból és vesztem el a belső nyugalmam, de ha igen, akkor pontosan érzem, és hamarabb visszabillentem.
- Könnyedén merek új dolgokba vágni.
- Felerősödtek az intuícióim, mind a testemmel, mind az életem történéseivel kapcsolatban. .
- Nagyobb a lendületem és az önbizalmam ahhoz, hogy kimondjak vagy megtegyek dolgokat.
- Mélyen és békésen alszom, és könnyebben kelek fel reggel. Összességében több az energiám, jobban be tudom osztani az időmet.
- A koncentrációm javult. Azokra a dolgokra fókuszálok, melyek igazán fontosak.
Azt gondolom, hogy minden nőnek, sőt minden embernek kellene ismernie ezeket a technikákat, hogy az élet kicsit könnyebb legyen. Ha pedig nincsen rá lehetőség, akkor érdemes naponta párszor egy jót sóhajtani, és többször jó mély levegőt venni. Élni a légzésünkkel, hiszen mindannyiunknak megadatott!
Ezután a foglalkozás után újabb témát kaptunk, pontosabban húztunk. Két hétig érlelem, figyelem mit is jelent nekem a SZERELEM. Szép kis téma, már volt fókuszban a boldogságtervem kapcsán is. A következő Jóga a várandósságért bejegyzésemben erről írok majd. Tarts velem akkor is! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: