Forrás: idodiet.tk
Az első napot egészen lazán vettem. Kicsi sajnáltattam magam estefelé, amikor Szabi és a kutya vacsorázott, vagyis elkezdtem rájuk hárítani a bajom. Aztán még aznap este megbeszéltem magammal, hogy ezt így nem csinálhatom. Én döntöttem el, hogy léböjtölök, ez most az én üzletem. Úgy fogom csinálni, hogy Szabit ne rövidítsem meg ezzel. Amúgy is vajon úgy akarom ezt a hét napot tölteni, hogy idegeskedek, sajnáltatom magam?
Megfogadtam, hogy ezentúl minden egyes főzést, kajavásárlást kihívásnak veszek, mely erősíti a kitartásom és a jellemem. Diadalittasan fogom készíteni üres a gyomorral a vacsorát a családnak, és közben arra gondolok, hogy milyen jó, hogy meg tudom állni, hogy ne egyek, és milyen odaadó vagyok, hogy a saját bajom félre teszem, és törődöm velük. Mivel még enyhe hasmenésem volt, és éppen beteges időszak, pár tanítványomat lemondták, elmaradtak az óráim. Sokat pihentem, aludtam. Folyamatosan fáztam. Újra olvasgattam a könyv egyes részleteit. Ekkor még azon morfondíroztam, hogy valóban hét napra tervezzem-e a kúrát, vagy megelégszem a három nappal. A tudatom két részre szakadt. Az egyik azt mondta: – Nem tudod megcsinálni pókhas! A másik: – Erre van szükséged, vágj bele, menni fog!
Répa-alma italt készítettem. Sok-sok Pi vizet, csalánteát, bodzateát és hársfateát ittam méz nélkül. Délután dolgoztam, volt egy megbeszélésem szülővel és egy új tanítvánnyal. Egészen könnyedén ment minden, nyugodt voltam és határozott, erre mondjuk utazótanári berkekben, hogy jól ment. Érdekes, de ad egy lendületet és nyugalmat az, hogy helytállok a mindennapi dolgokban, de én tudom, hogy közben nem eszem. Este elmondtam Szabinak, hogy hét napra tervezem a kúrát, és a barátnőmnek is megírtam. Mindketten lebeszéltek. Ne tegyem, vitaminhiányom lesz, jön a következő lombik. Most nem szabad ilyenbe belevágni. A könyv arról biztosít, hogy vitaminhiány ilyen gyorsan nem alakulhat ki, ennyi idő alatt a mérgeknek van idejük távozni, és ettől erősebb lesz az immunrendszer. Arra gondoltam, ha most nem csinálom meg, és elkezdődik a lombik, és babám lesz, akkor minimum két évig nem tudok böjtölni. Én pedig nem akarok úgy belevágni a lombikba, hogy valamit még nem tettem meg, ami hív. Lefekvéskor mégis kissé csalódottan elhatároztam: három napra csökkentem a böjtöt. Szóval már csak két nap van hátra. A tudatom böjtpárti hangja pedig folyamatosan azt mondta: – Nahát ha érzed, hogy erre van szükséged, akkor miért nem hiszel magadnak? Jesszus! Ez már paranoia! 🙂
Azon kaptam magam, hogy egész este ezt a számot dúdoltam:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: