Félidő! Elérkeztünk a huszadik héthez, kirándultunk és ajándékunk érkezett Ciprusról! Erről szólnak a Heti örömök…
♥ Tagadhatatlanul elkezdett látszani, hogy babát várok. Aki csak meglát meg is kérdezi: – Babát vársz? Sőt, egyik nap sétáltattam a kutyát, és már éppen a házunk előtt jártunk visszafelé, amikor az első emeleti cigány asszony hangosan elkurjantotta magát szőnyegporolás közben: – Kisbabát vársz? Na végre megadta az Úristen! – Meg, bizony, meg – visszarikkantottam. Szóval így megy mifelénk a várandósok lebukása. :-)♥
♥ Védőnőnél jártam a héten, meghallgattuk a baba szívhangját, mértük a súlyom, vérnyomásom stb. Úgy tűnik, hogy a vészes súlygyarapodás megállt, az elmúlt másfél hónapban, két újabb kilót híztam, ami normálisnak számít. Tény, hogy fele adag szteroidot kell szedjek már csak (sajnos ennyit a végéig), rendszeresen mozgok, és még soha életemben nem figyeltem ennyire oda az étkezésemre, mint mostanában. Cukor és fehér liszt csupán alkalmi eledelem, cserébe nagyon sok, és sokféle, gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok, sok vizet iszom. A huszadik heti genetikai vizsgálaton is jártunk, ahol tüzetesen megnézték a babát. Szerveztünk egy kisebb baba neme leleplező bulit is. Egy barátnőm jött velem az ultrahangra, és csak neki mondta volna meg a doki a nemét. Egy másik barátnőmnek elküldte volna üzenetben a hírt, aki megsütötte volna a meglepi tortát vagy kék vagy rózsaszín krémmel belül. A bökkenő az volt, hogy nem tudták biztosra mondani a nemét most sem, így a buli is le lett fújva. Nem csüggedtünk el, mert minden eredményünk tökéletes, sőt egy héttel nagyobb a baba a koránál, így van egy fiú vagy egy kislány, egészséges nagy babánk. Hogy mennyire nagy? Kb. már banán méretű. Pontos konfekcióméreteket is vettek róla. Csak viszonyításképpen: a combcsontja 33 mm, a fej átmérője 50mm 🙂 Szóval tényleg nagyon nagy! ♥
♥ Csomagunk érkezett Ciprusról, Szabi szüleitől! Quilling technikával készítették a babát hordozó gólyát, mely hozta a csomagot némi pénzbeli ellátmánnyal együtt. Az apukám családja a babakocsi megvételét ígérte, anyukám meg ruhával lát el minket, így levettek egy csomó gondot a vállunkról, nagyon sokat számít most ez a segítség, nyugodtak lehetünk, a babának mindene meglesz! ♥
♥ Barátokkal töltöttünk sok időt a hétvégén. Söröztünk egy kézműves sörözőben (én is ittam pár kortyot, ssss), aztán sétálunk a Nemzeti Színház előtt naplementében. Az ilyen alkalmak után eléggé elfáradok már. Ez a hetem mégis könnyebb volt, mint az előző. Felvérteztem magam kismamajóga videókkal, és van hogy reggel és este is jógázom. A jóga mentett meg amikor nem lehetett gyerekem, de most is. Kezdem érezni, hogy a mozgás a várandósság idő alatt mindennél fontosabb. Nagyon nem mindegy, hogy fájó derékkal, csípővel, bokákkal kell a második félidőt tölteni, vagy lehet a mozgékonyságot kicsit tovább nyújtani. A kismama jógák után még mindig könnyedén megy lehajolni, felmenni, felkelni alacsony ágyról stb. Korábban azt hittem, hogy kismamaként mellőznöm kell a jógát, meg úgysem tudom olyan minőségben végezni, mint szeretném, de nem így van. Bizonyos ászanáknak csak most értem meg igazán a lényegét, ráadásul hajlékonyabb is ilyenkor az ember (ezzel amúgy vigyázni is kell, mert sérülékenyebb is). A befelé figyelés képességemet szeretném tovább erősíteni, mindennél fontosabb most megfigyelni, hogy mi zajlik a testemben és azt remélem, hogy a szülés során során is ez segít majd. Hamarosan írok egy kis összeállítást a kedvenc kismamajógás videóimról. ♥
Ezzel a szép kis amerikai palacsinta reggelivel zárom a heti örömeim. Szabi névnapi reggelije volt, diétás, és újra kell csinálnom.:-) Hamarosan megjelenik róla a bejegyzés, legyetek résen!
Édes napokat kívánok a hétre!
Gabi ♥