A Balatonra utaztunk nyaralni, amikor a hatos úton egy szakasz tele volt kátyúval. Nos, ez amúgy tényleg elszomorító, még ha nem is feltétlen fakadnak az emberek sírva rajta.
Elváltak a szülei, és az apja összeköltözött az új párjával, akinek van két hasonló korú lánya, mint az unokatesómé. Egyből láttam szegényt magokat válogatni, sötét lyukban lakni, és az egerekkel társalogni. Jövőre talán már Fishing On Úrfű-re is csak tökhintón megy. 🙂
Említettem már egyszer, hogy itthon végezhető munkát végzek a nyáron. Gyerekek kompetencia szövegértő dolgozatait javítom online. Az első nap kifejezetten nehezemre esett nullás kódot adni a rossz válaszokra, hiszen ők is megpróbálták. Talán abban a hiszemben lubickolnak valahol ezen a nyáron, hogy frappáns válaszokat adtak, én meg itt lenullázom őket. Szegények mit éreznek majd szeptemberben??? Ezt nem ragozom tovább, mert már egy könnycsepp legördült az arcomon 🙁
A kórház előtt majszoltam boldogan egy hamburgert, amikor is egy pár hozta ki a babájukat. Lerítt róluk, hogy pár napja született a baba, és most viszik haza először. Elképzeltem, hogy majd mi is itt, így… Ennyi elég is volt, ketchupos, teli pofával zokogásba kezdtem. Amúgy erről beszélni is elég. Amikor a kismamaklubban a védőnő kimondta azt a mondatot, hogy majd amikor először visszük haza a babát a kórházból teljesen olyan érzést okoz, mint amikor régóta vágyott első Barbie babámat vihettem haza a kirakatból! 🙂
Persze megint evés közben jött rám, csak hogy vonzó maradjak. Éppen reggeliztünk, amikor megszólalt ez a szám, és nálam eltörött a mécses. Szegény Szabi feje ilyenkor megér egy giffet. Látszik, hogy aggódik, és fogalma sincs mit tegyen. Egyen tovább vagy sem? 🙂
A terhesség elején éppen akkora az ember hasa, hogy nem látszik, hogy mi a helyzet, csak az, hogy valószínűleg nem éhezik mostanában. A huszadik hétig ez volt nálam a fő sírós ok, nagyjából hetente estem kétségbe, hogy én nem terhes, hanem kövér vagyok! Amikor a mérleg először hatvan kilót mutatott, sikoltoztam. Most már tudom, hogy lesz hullahangulat a hetvennél is 🙂
Amikor meglátok egy lelkes futót, egy óriási hasat, elfáradok séta után, hőhullámok miatt a teraszon ücsörgök az éjszaka közepén stb., bizony elég könnyen kiábrándulok a mostani állapotomból, és azt kívánom, bár lenne vége, én soha többet nem vállalom be. Miután elég sokat küzdöttem azért, hogy ez legyen, kétszer olyan nyomorultnak érzem magam az ilyen jellegű gondolatoktól.
Szegény Szabi! Amikor már azt hiszi új nem jöhet, akkor bizony az aggályaimat hallgatja. Vajon a gyerek nem távolít el minket egymástól? Különben is, biztos nem tetszem már neki, nem szeret, hiszen nem így néztem ki, amikor engem választott. Keresi a válaszrepertoárjában, hogy melyik verziót is kellene mondani éppen erre, majd kiválasztja: – Nem baj, én ÍGY is szeretlek!!! Bruhaha, rossz válasz, zokogás!!! ÍGY= kövéren, bénán, nyomorékul, szerencsétlenül, csúnyán…
Összefügg a kövérséggel. Arról senki nem beszélt, hogy a has nem csak olyan formájú lehet, mint a katalógusokban, és a testem egyéb részeivel is történnek furcsaságok, pl. dudorok nőnek a mellemre, szőr a hasamra stb. Régen elképzeltem magam a csini kismamarucikban. Arra nem számítottam, hogy attól mert terhes vagyok a stílusom nem változik meg, és azokban a hosszú mell alatt megkötős ruhákban pont úgy nézek ki, mint egy elcseszett Hófehérke (ezt egyszer egy barátnőm mondta nekem egy próbafülkében, csak az elcseszett helyett csúnyább szót használt).
Nos igen. Néha csak úgy ürülnek a könnycsatornák ok nélkül. Ilyenkor én vigasztalom bömbölve az aggódó környezetem (kutya és/vagy Szabi), hogy nincsen semmi baj, csak a hormonok dolgoznak. Tényleg totál boldog vagyok, még ha nem is látszik! Szabi szerint haladás a sírásranglétrán, amikor kívülről tudok a hangulatingadozásokra nézni.
Igaz is, hiszen lehet, hogy a következő pillanatban már tova is szállnak. Jöhet utána a jóleső megnyugvás, vagy öröm, egy jóízű nevetés. Netán boldogságkönnyek???!!! Ki tudja mit hoz a következő perc?! 🙂
