Heti örömök

Kismama relaxáció, szülőszoba látogatás, kismama fotózás. Igazi kismama lettem, tele mamiprogramokkal! 🙂 Heti örömök:

♥ A tanév eleje mindig az újbóli viszontlátást jelenti a tanítványaimmal. Kicsit furcsa, hogy ez alkalommal egyben a búcsúzást is. A hónapra még annyi tennivalóm maradt, hogy iskolákba járjak érzékenyíteni a hallássérülésről, bemutassam az új gyógypedagógust, aki átveszi tőlem a gyerekeket. Kicsit ambivalens érzés ez, mert a tanévkezdés mindig az új kezdet lehetőségét rejti magába. A padok megtelnek a hangoskodó, nevetgélő diákokkal, akik izgatottan mutogatják az új felszereléseket. Nagyon szeretem ezt a hangulatot. Most viszont átengedem őket, bízva abban, hogy marad velük valami a közös időből, az évekből, hónapokból, amit együtt töltöttünk. Egy emlék, egy nevetés, egy szó, amit együtt fedeztünk fel, egy szokás, tudás, élmény vagy gesztus. Ők is, és én is az elengedést tanuljuk ebből, azt, hogy vannak emberek, akik átutazók az életünkben, de rájuk visszagondolva mindig melegség tölt el minket. ♥

♥ Elkezdődött a szülésfelkészítő tanfolyam a kórházban, ahol majd megszületik Kolos. Egy alkalommal a szoptatásról okítottak minket, a második nap pedig szülőszoba látogatás volt, ahová Szabi is elkísért. Úgy néz ki, hogy ez a hét a kétpólusú élmények ideje volt, mert itt is egyfelől megnyugtatást és választ kaptam az aggodalmaimra, másfelől valahogy totál berezeltem. A szülés gondolatával való első komolyabb barátkozás félelmet generált bennem. A kórház szülészete barátságos volt, és kedves. A személyzet szintén. A szülőszobák felszereltsége egyedülálló szerintem Magyarországon. A képen látható Kika szobában minden felszerelés megtalálható, amit csak egy szülő nő óhajt. Mégis a folyamatot nekem, nekünk kell megélni. Közel három hónap múlva szülni fogok!!! Aztán szülésznőt szerettünk volna választani. Végül olyan érzésem volt, hogy a vezető szülésznő választott ki minket. Meghallgatva az elképzeléseinket (ami jelzem nem sok volt egyelőre), annyit mondott, hogy neki nagyon szimpatikusak vagyunk, és saját magát ajánlja. Ledöbbenve mondtuk, hogy jó. Este otthon pedig szégyenletes, de azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan lehet Kolost szülés nélkül kivenni valami varázslattal majd a hasamból. Annak ellenére gondoltam erre többször, hogy tudtam, hogy alternatíva úgysem lesz. Aztán egész héten a fejemben volt a dolog, nem állok még készen a szülésre ez nyilvánvaló.  Egyszer majd készen fogok? Egyáltalán mit szeretnék, még csak elképzelésem sem volt eddig. A szülés dolog feladta nekem a leckét a következő időszakra azt hiszem. ♥

♥ Aztán a megnyugvást és egy-két felismerést a hétvége hozta. Jártam a Padma Jógastúdióban nyílt napon. Jógáztunk, majd egy un. kismama relaxációs foglalkozáson vettem részt, ami az áttörést hozta számomra. Most először nagyon jól esett a kismama társak között lenni. A relaxáció után megbeszéltük, hogy mi az első gondolat, amely felmerül bennünk, ha a várandósságunkra és a szülésünkre gondolunk. Eszméletlen volt végig hallgatni, hogy mennyiféle terhet cipel sok kismama! Micsoda félelmeket, akadályokat, felismeréseket hoz a pocakos lét! Amikor rám került a sor, bár ne ez jutott volna eszembe, de a FÉLELEM és a BIZALMATLANSÁG szó ugrott be először. Félek a szüléstől, és baromira nehéz megbízni a testemben, hogy olyan női test, ami tudja majd a dolgát, és képes lesz világra hozni és táplálni a benne fejlődő gyermeket. Ebben a női közösségben újra azt éreztem, amit régen a Csillagkuckóban. Végre történik valami, amire vártam. Közel éreztem magamhoz minden nő félelmét a teremben, éreztem, hogy minden történet összekapcsolódik velem, megszűntek a testi érzeteim és megnyílt a belsőm. A szülésre felkészüléshez, a félelmeimmel való munkához szükségem van erre a támogató női közegre. Megérintett ismét a sorstársi közösség varázsa. Beiratkoztam a csoportba, s haza érve elővettem a Jóga a várandósságért füzetem, amit a tanfolyam óta ki sem nyitottam, és írni kezdtem. Új feladat, új téma megfigyelni a félelmeim. Őszintén, teljesen magával ragadott ez a délelőtt. ♥

♥  A hétvégére nem volt fotózásunk. Úgy döntöttünk, hogy itt az ideje, hogy kismama fotókat készítsünk rólam. Eddig nem szerettem, ha fotóznak, mert én még nem tartottam ott, hogy elfogadjam a megváltozott testem. Mostanra megszerettem a kismamaságot minden kis “nyavalyájával”. Különös örömmel tölt el, hogy szeretem a testem újra. Esténként hosszasan nézegetem magam a tükörben. Képes vagyok elérzékenyülni a látványtól. Talán sosem láttam még magam ennyire élettel telinek, virágzónak, szexinek és szépnek. Szeretem a gömbölyödő pocakom, a sima bőröm, a mosolyom, amit a babám hoz ki belőlem. Különös egy állapot ez, olyan természetes, tiszta, magától értetődő és valóban áldott. A képeken igyekszem ezt tükrözni. Apropó, jut eszembe a képekről! Elkészült a Facebook oldalunk, ahol majd fent lesz hamarosan a többi kismama képem is. Addig is, ha van kedvetek nézzétek meg, kedveljétek. Itt az, ő az! :-). Egyébként már nem várunk többet ingyen fotózásra jelentkezőket, de továbbra is, még egy-két hónapig jelképes összeget remélünk a munkánkért adomány jelleggel. Szóval gyertek fényképezkedjetek velünk. A jó hangulat garantált! 🙂 ♥

♥ Túl a 26. héten. Kolos babáról annyit tudok elmondani, hogy növekszik szüntelenül, akkora lehet, mint egy karfiol. Időnként megörvendeztet azzal, hogy ráfekszik a húgyhólyagomra, vagy gyomron rúg. Persze én meg örülök, mert ettől érzem, hogy növekszik, fejlődik, él és virul. A mozgásából ítélve azt hiszem, hogy kezd szűk lenni számára a hely. Mostanában azt vettük észre, hogy ahová tesszük a kezünket a hasamon, oda rúg, mint aki igyekszik kapcsolatba lépni velünk. Szabi a fülét szokta a hasamra tenni, és azon nevet, hogy Kolos őt hogy fejbe rugdossa :-). Ó, sokat tudnék még erről az időszakról írni, de nem most van itt a helye, már készülök egy bejegyzéssel, mely a második trimeszterről szól majd. ♥

A dilemmák, a két pólusú világ arra késztet, hogy kilépjünk a komfortzónánkból néha, és megoldjunk pár feladatot. A nő nélkül nem lenne férfi, a sötétség nélkül fény, a szép nélkül csúnya, a rossz nélkül jó. A kettősségben megtalálni magunkat, az az igazi kihívás. Kívánok szép hetet!

Gabi ♥