Méhlepény monológ
Pénteken teljesen elzàrva talàltàk a mèhszàjam a méhlepényem àltal, és közölték, hogy nem szülhetek majd természetes úton, csakis programozott csàszàrmetszéssel. Vasàrnap azt rebesgették az orvosok, hogy a babàra és ràm is életveszélyt jelenthet, ha egyàltalàn elhagyjuk a kórhàzat, ezért azt tanácsolják, hogy a szülésig maradjak bent. Eddig ha veszély jelentkezett nàlunk azt mindig éreztem, most viszont, ha belenéztem a testembe csakis egy egészséges babàt és egy erős méhlepényt làttam. Jól éreztem magam és Kolos is minden jel szerint jól volt. Ràadàsul a màsodik lombik előtt egy csalàdàllítàson làttam, ahogyan megszületik a babàm. Olyan valóságos volt, és nem tűnt csàszàros szülésnek. Összezavarodtam és csalódott voltam. Haragudtam a méhlepényemre, amiért igyekszik minket így cserben hagyni, miközben minden olyan jól alakul, hogy nekem az összes aggodalmam is megszűnt mostanra. Éreztem, hogy meg kellene beszélni a dolgot a lepényemmel. Nem tudtam, hogy hogyan kezdhetnék neki. Bevéstem egy füzetbe a kérdéseim a “Lepényem és én” cím alà. Vajon miért zàrja el az utat a babàm elől? Miért készül elhagyni minket? Hiszen a kismamarelaxàción mindig meg is köszönöm a munkàjàt, szeretettel gondolok rá. Érthetetlenül àlltam a dolog előtt egészen vasàrnap éjjel kettőig. Akkor megébredtem a kórházi ágyamon, elmúlt minden àlmossàgom. Vizualizàcióm tàmadt, vagy nem is tudom hogy hívjam a dolgot. Inkább egy éber álomhoz hasonlított, vagy egy olyan álomhoz, aminek teljes egészében a tudatában vagyok. Làttam a méhlepényem, Kolost és magamat körben àllva, kézen fogva. Nagyon jól éreztem magam ebben a körben, éreztem, hogy összetartozunk. Úgy gondoltam, hogy valószínűleg az én dolgom, hogy tovább erősítsem a kapcsolatunkat. Kértem hàt őket, hogy öleljük àt egymàst. A méhlepénynek megköszöntem, hogy eddig is ilyen jó munkàt végzett, neki köszönhetem a kisbabàm egészségét, ő a jobb kezem. Kolos cserébe pedig gyönyörűen fejlődik, ezzel ő is végzi a dolgàt. Én pedig mindkettőjüknek otthont adok, óvom őket és hordozom. A hàrmunk munkàja csodàlatos, és egyikünk sincs meg a màsik nélkül. Fogjunk hàt össze, és legyünk elvàlaszthatatlanok! Kértem a lepényem, hogy ne hagyjon cserben, ha màr eddig kitartottunk együtt. Elmondtam neki, hogy szàmomra mélységes fàjdalom lenne, ha valami rossz történne a babàmmal. Teljesen meghitt volt a viszonyunk ebben a pár percben, éreztem, hogy nagyon sok lehetőségem van most tenni valamit a dolgok jobbá fordulása érdekében. Óvatosan megemeltem őt, ezzel egy kissé elforgatva a méhem, és elvettem a lepényt a méhszàjamtól. A méhszàjamból csodàlatos fény àradt, miutàn szabaddà tettem. Mindannyian csodáltuk, és tudtuk, hogy ez az élet fénye, és azt az utat mutatja, ahol Kolos egykor majd ki fog bújni. Aztàn egy templomban voltam, egyedül az utolsó padban, és imàdkoztam. Megkérdeztem az Istent, hogy miért adta ezt a boldogsàgot nekünk, ha most tervezi elvenni. Kértem, hogy hagyja, hogy tovàbb fejlődjön, hogy legyen egészséges a magzatom. Meglepetésemre Isten vàlaszolt, mégpedig azt, hogy amit kérünk, abban ő mindig segìt, és örül, hogy végre ràjöttem, hogy kérhetek tőle. Ebből a furcsa, éber àlomból akkor ébredtem fel, amikor hajnalban jött a nővérke, felkapcsolta a villanyokat, vérnyomást mért és ébresztett minket. Teljesen friss voltam hajnali hatkor, pedig szentül meg voltam arról győződve, hogy kettő óta nem aludtam. Nagyon hamar elérkezett a reggeli vizit ideje. Közölték, hogy ma újra megvizsgálnak ultrahanggal, hogy megnézzék valóban az -e a helyzet, mint pénteken. Aztàn konzultálnak az orvosok, hogy hogyan tovàbb. Maradok vagy haza megyek. A szonogràfus hölgy miutàn megvizsgàlt, azt mondta, hogy teljesen szabad a méhszàjam , körülbelül egy centire van tőle a méhlepény. Többször is megkérdeztem, hogy ezt egészen biztosan jól làtja-e, ő pedig több oldalról megnézte és biztosra àllította az eredményt. Pàr óra múlva bevàgódott a péntek esti orvos a szobánkba és közölte, hogy hallotta a kolléganője mit vizsgàlt, és ő is meg szeretne újra nézni , mert neki ez az eredmény nagyon hihetetlen. Aztàn hosszas csend és vizsgàlódàs soràn megàllapította, hogy valójàban nem àll fenn az elzàródàs. Valószínűleg éppen nőtt a méhem és olyan szerencsés irànyba, hogy felhúzódott a lepény, és ha ez ilyen mértékben javul, akkor elképzelhető, hogy a hüvelyi szülés is megoldható lesz. Àgynyugalmat írt elő, és kijelentette, hogy nincs veszély, màsnap szabadlàbra helyeznek, mehetek haza.
Hogy pontosan mi történt, magam sem tudom. Lehet azt hinni, hogy elnézték a dolgot akkor pénteken az ügyeleten, lehet, hogy valóban éppen javult a dolog, ami a harmadik trimeszterben nagyon ritka. Olyanról még sosem hallottam, hogy ez a javulás három nap alatt bekövetkezik. Lehet azt hinni, hogy sikerült nekem befolyásolnom a dolgot erős rákoncentrálással, hittel, testtudatossággal (én ebben hiszek), és lehet azt hinni, hogy valami csoda történt. Azt a fényt mindenesetre nem tudtam elfeledni, ami a méhszájamból jött. Az az élet fénye volt!
