24 nap van vissza, azaz holnap már csak 23 Kolos születéséig! Csak nem érződik rajtam némi türelmetlenség? :-). Heti örömök a búcsúzásról, az elengedésről, a születésről.
♠ Jó kis hét volt, igaziból elrepült nagyon gyorsan, ami mostanság egyébként nem jellemző a napjaimra. Szóval egyszer csak a harmincvalahányból huszonvalahány lett, és mától számítva 24 napunk van még hátra a szülésig. Mióta elfogadtam a programozott császár gondolatát, kezdem megszeretni, hogy pontosan tudunk készülni a nagy napra, vissza tudunk számolni. Egyre inkább érződik nálunk valami várakozós feszültség, és sokszor búcsúzkodunk ettől az állapottól. Esténként különösen nehéznek érzem magam, és nagyon jó lenne már ha letehetném a teher részét a dolognak, de aztán megnézem a tükörben a hasamat, és alig-alig akarok megválni ettől az állapottól. Még sosem volt ilyen szép e testrészem, nem szerettem, nem simogattam ennyit régen. Akaratlanul is belelátom a hasfalam mögött rejtőző kicsi babát, azt a bent rugdalózó új életet. Sosem voltam ennyire szerethető, gyengéd és áldott állapotban, és hamarosan búcsúznom kell tőle. Van még valami, ami búcsúzik ezzel. Én, mint eddigi Gabi, Szabi, mint eddigi Szabi, eddigi mi kettősünk és az elképzelt Kolos is búcsúzik. Helyette jön egy igazi, aki egy külön egyéniség lesz, külön szokásokkal (hangszálakkal és erős tüdővel :-)) Megszületek én is, mint anya, Szabi, mint apa, és mi, mint egy új család. Őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy mi vár ránk, mondhatni a képzelőerőmet totálisan felülmúlja, hogy milyen lesz majd december elseje után az életünk. Semmi gond, mert egyre több kéretlen figyelmeztetést kapok azzal kapcsolatban, hogy most jön a neheze. Mint valami démonok, ezzel jön a boltos, a szomszédok, de még a barátnőm is, akinek nincsen gyereke, vagyis, hogy ezután egy magamat feladó, agyonhajszolt, igénytelen és depressziós szoptatógép leszek. Még egy, amitől falnak megyek: – Most aludd ki magad, mert nem sokára nem fogsz aludni! Mintha a jövőbeni alvást előre ki lehetne aludni. Mintha egy túszfogoly lennék, akit mielőtt kivégeznek, álmatlansággal, kínok közt vallatnak. Ezek a tanácsok nem segítenek felkészülni az előttem álló időszakra, inkább félelmet gerjesztenek. Amúgy is van az emberben millió kérdés és megannyi aggodalom egy nagy esemény előtt, az ilyen ijesztgetések nem visznek előre, csak súlyosbítják az állapotot. Múlt éjjel éppen azt álmodtam, hogy megszületett Kolos és egész éjjel fent volt, és sokan mutogattam rám, hogy na ugye megmondtuk, hogy milyen szörnyű lesz! Nem kell ezeket meghallani!- már ezt a tanácsot is betéve tudom, csak éppen egy kismama lelki állapota néha olyan, mint az eret vágó tinié, és ha ebben stádiumban érnek az ehhez hasonló kijelentések, akkor az nagyon nem esik jól. ♠
♠ Egyetlen napot sem töltöttem egyedül a héten! Eleinte Szabi volt itthon, aztán a húgom jött három napra boldogítani. 🙂 Egy gyönyörű rajzot kaptam tőle magamról ( fenti képen láthatót). Annyiszor elképzeltem ezt a képem megrajzolva vagy lefestve, de sosem szóltam róla. Ezek után azt mondanám, hogy csak szavakkal nem. 🙂 Aztán egyik nap elmentünk egy palacsintázóba hárman tesók. Az öcsém, a húgom és én, és nekem olyan nagyon jól esett ebben a családi körben lenni. Jó volt őket hallgatni és nekik mesélni. Megnéztük a Démonok közt második részét. Szabi szerint nem kismamáknak való film, de mióta babát várok, annyira szeretem a riogatós filmeket. Mit nekem romantika, meg vígjáték, kőkemény thriller kell! Aztán készítettünk egy kencét a lánytesómnak is, mert ő is nagy kence Terka, és meg is beszéltük, hogy előző életünkben tuti valami boszorkánygyülekezetben összetartó asszonytársak lehettünk. Ez a krém most nem lett olyan tökéletes, igaziból sokat próbáltunk változtatni a recepten, amit talán nem kellett volna. ♠
♠ Zong kutyer már majdnem olyan, mint rég. Egy hete ivartalanítottuk, de majdnem teljesen beforrt a sebe. Bárcsak az enyém is ilyen gyorsan gyógyulna majd meg! Tényleg bámulatos, hogy a kutyák mennyivel gyorsabban regenerálódnak. Kb. három-négy napig depizett, de ezt a doki mondta, hogy így lesz. Szerintem ránk meg megharagudott, mert került minket pár napig. Nem jött elénk, ha haza jöttünk. Miatta a kinyitható kanapén, lent aludtunk, de nem feküdt mellénk, hanem az ágyában töltötte az éjszakát. Egyik hajnalban, öt órakor egyszer csak felnyalábolta magát, majd határozott mozdulatokkal odajött a fejemhez, és odaszorította az ő fejét az enyémre. Értettem, hogy azt jelezte, hogy megbocsátok, szeretlek és baromira hiányzol. Imádtam, ahogyan visszatért, és azóta is velünk alszik a kinyitható kanapén, mert egyben arra is rájöttünk, hogy ez a hely nekem sokkal kényelmesebb. Ma már labdáztunk is lent vele. Hamarosan pont a régi kutyánk lesz. Féltem, hogy elromlik rajta valami ezzel a műtéttel, de most már nyilvánvaló, hogy nem fog. ♠
♠ Engem egyre többször kapnak el türelmetlenségi rohamok. Szeretnék elmenni valahová, kirándulni, emberek között lenni. Már egy zsúfolt villamosozás is feldobna úgy érzem. Az ülés és a fekvés egyre nehezebb. Néha járkálok fel-alá a lakásban csak úgy, mint egy kísérleti egér, mert ez is mozgás, és nekem abból nagy hiányom van. Olvasok, készülök a decemberre, nézegetem a műfenyőket, talán karácsonyfa díszeket is gyártok már. Lenne mit csinálni, de valahogy az érdeklődésem is alább hagyott, nagyon kevés dolog köt le, türelmetlenebb lettem. Néha egyet kesergek, aztán a mély állapotból erőt nyerek és újra lendületet veszek. Kitartás, kitartás, mondogatom magamnak is. A legnagyobb programjaim a bevásárlás és a kutyasétáltatás. Újabban azzal szórakoztatom magam séta közben, hogy kiélesítem az érzékelésem. Azt figyelem, hogy milyen érzés a ropogós leveleken vagy a sáros járdán lépkedni, hogyan ér a fülemhez a szél, vagy milyen érzés a bőrömön a ruha, mennyi hangot hallok egyszerre. Ezt egy NLP-s anyagban olvastam, hogy nagyon jól élesíti ez a gyakorlás az érzékeket és sokkal több dolgot észreveszel, mint egyébként. Tényleg! Az utcai hangok nagyon szórakoztatóak, ha így megfigyeli őket az ember. Mint egy jól megkomponált zenemű. Nekem pedig mindegyik egy újabb inger, és jól esik. Még jó, hogy ősz van. Tudok miben gyönyörködni. Gyakran megállok és percekig nézek egy bokrot vagy egy fát. Kolos a tavasszal jött és a virágzással, a lehulló levelek pedig mintha mint azt jósolnák: – Közeleg a születés! Elmúlt, valami elmúlt! ♠
Milyen érdekes, hogy a születés egy elmúlás, de fordítva még izgalmasabb: Minden elmúlásban születés van! Az elmúlás állapotát ezért meg kell élni, hagyni kell, hogy aztán a születés egy új erővel feltörhessen, és újra tavaszt hozzon. Ennél szebb időszak nincsen a magunkba mélyedéshez, az elengedéshez.
Szép hetet!
Gabi ♥
