Szülésélményem

Mostanában elég nagy divat a szülésélményt leírni, ami szerintem nagyon jó ötlet. Sok ilyet olvastam és néztem videókat mások szüléséről, mert segítettek a lelki felkészülésben. Soha nem olvastam viszont még előre programozott, császáros szülésélményt, pedig de jó is lett volna anno, amikor teljesen el voltam kenődve, mert kiderült, hogy csakis császárral szülhetek. Ma már pozitívan látom az egészet, mert tudom, hogy a mi Kolosunknak így kellett megérkezni, az én szülésélményem pedig így volt szép és teljes. ♥

Nagyjából egy hónappal korábban tudtuk meg a pontos dátumot, vagyis kiírtak császáros szülésre december elsejére. Ha nagyon tiltakoztam volna, akkor választhattam volna egy héttel későbbi időpontot, de nem akartam. Vannak dolgok, melyeket szeretek a sorsra bízni. Ha december elsején van szabad hely, odakerült a nevem, akkor elhiszem, hogy akkor van a napja, hogy megszülessen a kisfiam. Izgatottan hívtam Szabit már a kórházi elakadós liftben:- December eeeegy!!! Ekkor érkezik majd Kolos!!!

Fene izgatottak lettünk, számoltuk vissza a napokat. Reggel, amikor kinyitottuk a szemünket, én mindig mondtam a számot, ahány nap vissza van, Szabi pedig elemezte. Például, hogy a 31 az prímszám, nem szerencsés, vigyázzak ma magamra jobban, vagy a 24 az páros, szerencsés nap stb.

A tél első napján reggel fél hétre mentünk a kórházba. Sötétben huzigáltuk a bőröndöm a betegfelvételig: – Jó reggelt! Szüléshez be kell jelentkezni? 🙂 Fogalmam sincsen már, hogy be kellett-e, de az tuti hogy kaptam egy kórházi karszalagot. A kórházi karszalag pedig igen csak hihetőbbé tette, hogy én bizony szülni fogok órákon belül, majd itt maradok napokig.

Kilencedik emelet volt a szülőszoba. Nem meglepő, az egész terhességem végigkísérte a kilences szám. Kilenc Jóga a várandósságért bejegyzést írtam kilenc témában. Egy másik bejegyzésemben kilenc lépcsőfok jelképezte az állapotosságot és a várakozást, arról nem is beszélve, hogy kilenc hónapig tart maga a pocakos lét. Most pedig irány a kilencedik emelet, ahol a szülőszobák vannak! Üres folyosók, csend van, sehol senki. Becsengettünk a SZÜLŐSZOBÁK feliratú ajtón. Kijött egy mosolygós arcú lány, én pedig közöltem izgatottan: – Jó reggelt! Szülni jöttünk! (Annyira jó volt ezt kimondani). Hát még ami ezután jött!! A mosolygós lány válaszolt: – Tudom! 🙂 Kicsit meglepődtem, de gondoltam végül a “Szülni jöttünk” mondat csak nekünk új találmány, amúgy biztosan sokan csengetnek be ezzel a két vezényszóval, aztán lassan-lassan felismerni véltem a lány arcát. Hiszen ismerem!!! Kutatva az emlékeim közt, rájöttem, hogy sok-sok (ezer) évvel ezelőtt találkoztunk már: a testvérem diákkori barátnőjét véltem felfedezni a szülésznőben! Jó ég, még a neve is eszembe jutott! Aztán közölte, hogy bizony Ő már várt ránk, hiszen olvassa a Menyaszörpöt, és kikövetkeztette, hogy ma találkozunk. Majd kiderült, hogy Ő fog nekünk mindenben segíteni. Előkészít engem a műtétre és majd Kolost neki adják először, és Ő adja majd Szabi kezébe. Kissé levet a víz, próbáltam visszaemlékezni, hogy hogyan is ért véget az a kapcsolatuk. Jót jelent ez nekünk vagy rosszat???!!! Belém vágja majd az infúziót, és vicsorogva azt mormolja, hogy: – Ezt üzenem az öcsédnek! Nem, nem hinném, nagyon kedves, sőt még annál is. Jót jelent. Barát és nem ellenség, nincs para!

Aztán ugyanezzel a kedvességgel bevezetett minket egy kis vajúdó szobába, Szabi felvette a vicces aparuhát. Amúgy is Who’s the daddy  (Na ki az apuka?) pólóba jött a nagy nap alkalmából. Aztán a sok papírmunka után egy másik szülőszobába kerültünk. Ott kórházi hálóinget kaptam és infúziót. Egyre rosszabbul lettem. Nem tudom, hogy az izgalomtól vagy az éhségtől, de szédültem és hányingerem volt. Úgy éreztem, hogy olyan sok idő telik el, várakozunk és nem értettem, hogy miért. Ctg masinára tettek, ami szintén baromi unalmas és hosszadalmas volt. Aztán megérkezett az orvos, aki műtött és kérdezett pár dolgot. Feltűnt a színen egy orosz akcentussal beszélő altatóorvos is, aki közölte, hogy a lepényem miatt nem vállalja az epidurális érzéstelenítést, hanem altatásban fognak műteni. Elsírtam magam erre a hírre, mert úgy éreztem, hogy végképp nem leszek részese a kisbabám születésének. Azt sem hallom majd, amikor felsír. Aztán a síró fejemtől vagy tudom is én minek a hatására, de konzultáltak az orvosok, és megegyeztek, hogy mégis mehet az epidurális érzéstelenítés. A meglepetések sorozata itt nem ért véget, miközben a könnyeimmel küszködtem a mosolygós szülészlány egy kártyát nyomott a kezembe. Kolos-köszöntő volt a címe. Benne pedig egy saját költésű versike Kolosnak. Képtelen voltam végigolvasni, sőt meg kell mondjam, hogy a mai napon sikerült először. Mostanra stabilizálódott annyira a hormonrendszerem, hogy nem bőgöm el magam az első sor után, és a könnyeimtől nem látok semmit 🙂

A kórház ablakán keresztül gyönyörű volt a napfelkelte, és az jutott eszembe, hogy ez egy csodálatos nap arra, hogy egy új élet szülessen (némi Grey’s Klinikából koppintott elmásított gondolat: This is a beautiful day to save lifes. Nos ki mondja a filmben??? 🙂 ). Aztán végre valaki szólt, hogy induljak a műtőbe. Szabi elkísért az ajtóig, – igaziból erre nem is emlékszem, de biztos elkísért – mert annyira izgultam, mondhatni ott volt a babszem a fenekemben. Mégsem vonul az ember lánya gyakran be termekbe felnyesetni magát! Baromi hideg volt a műtőben, ami nagyon jól esett, tekintve, hogy már vagy nyolc hónapja hőhullámoktól szenvedtem. Végre a fináléban egy jót hűsölhettem. A gerincembe nyomott szuritól egy éles fájdalmat éreztem a hátamban majd a fenekemben, de ezek pillanatnyiak voltak. Utána melegség öntötte el a lábam és kb. egy perc múlva már nem tudtam őket megmozdítani. Viszont éreztem, ha hozzám értek, ahogyan mostak, kentek be valamivel, amikor rám tettek valamit. Minden nyomást éreztem még, amikor megszólalt valaki, hogy kezdjük. Totál bepánikoltam, és szóltam, hogy én még érzek odalent mindent. Megnyugtattak, vagyis próbáltak nyugtatni, hogy a hasfelmetszést nem fogom érezni. Azt hiszem marhára rettegtem, mert a fejemnél volt egy nő, akinek az volt a dolga, hogy nyugtató beszédet tartson nekem, arra figyelmeztetett, ha ennyire félek, akkor nem tudom majd átélni az örömöt, hogy mindjárt kisbabám születik. Igaza volt. Még nem is szóltam Kolosnak, hogy készüljön, mert megérkezik! Nagy levegőket kezdtem el venni és próbáltam Kolosra koncentrálni. Csak úgy ment, ha hangosan beszéltem, szóval az egész műtő hallotta, ahogyan beszélek a kisfiamhoz (amúgy látszólag nem érdekelte őket, szerintem megszokták, hogy az emberek itt kínjukban, félelmükben, zavarukban hadoválnak mindenfélét) . – Készülődj, mindjárt találkozunk! Apa már kint vár. Most mossák a hasam, mindjárt kibújsz. Már csak pár perc van hátha!

Aztán szóltak, hogy most a szó szoros értelmében rárontanak a babára. Szóval akkor már felvágtak, és tényleg nem éreztem semmit belőle. Majd valaki a gyomromba könyökölt, az elég kellemetlen volt, de így nyomták ki Kolost. Egyszer csak mélyről jövő, szörcsögő, tompa sírást hallottam, ami minden pillanatban egyre erősebb volt, majd egyszer csak ordítva, hangosan üvöltött Kolos. – Kisfiú, gratulálunk!- mondták mosolyogva- milyen édes, mindkét kezével fogja a fejét!!! Én nem láttam, talán fel sem fogtam. A mosolygós szülésznő elment az ágyam mellett, karján egy kék csomaggal, és rám kacsintott. A kék csomagban volt a kisfiam. Könnyes szemmel feküdtem ott kiterülve. Már nem féltem semmitől. Feszült nagyon a gyomrom, de a mély légzés sokat segített. Hegyeztem a fülem, hogy merre hallom a sírást. Eltávolodott egyszer, majd megszűnt. Valaki mondta, hogy most vitték ki apukának megmutatni. 🙂 Megnyugodtam, tudtam, hogy a lehető legjobb kezekben van az apjánál. Igyekeztem lélekben velük lenni. Elképzeltem Szabi arcát, ahogyan könnyes szemmel szemügyre veszi a kisbabánkat. Majd visszatért a sírás. A fejemhez tették Kolos kicsi, nyirkos fejét, hogy pusziljam meg ha gondolom. A haját tudtam megpuszilni, csodálkozva nyugtáztam, hogy van neki jó sok. Úgy éreztem, hogy hamar véget ért a műtét maradandó része. Igaziból már csak testben feküdtem ott (és még azt sem éreztem), a lelkem és a szívem az új családom körül forgott már. Csodálatos érzés volt. Hamarosan egy műtősfiú átdobott a kerekes ágyra, és már vittek is a megfigyelős kórterembe. Miközben áttettek nagyon ijesztő volt az élettelen lábam látványa. Ijedten meg is kérdeztem, hogy azok ott az enyémek??? A végén megkérdezték, hogy köldökpiercinget szeretnék-e, mert itt és most fájdalommentes, de én inkább brazil gyantát kértem. 🙂 Jót nevettünk és igyekeztem ezt a mosolyt megtartani az arcomon, hogy amikor kitolnak Szabi lássa rajtam, hogy minden rendben van, ne izguljon értem.  Azt hiszem ez végül valami vicsorgásfélének sikerült. Üsse kő, liftbe toltak, ami nem indult, így a műtősfiú meg a nyugtató szöveget mormoló nő felváltva ugráltak a lift különböző pontjain (állítólag ettől indul el), míg én majd odafagytam az ágyhoz, és vacogva kérdeztem, hogy ez kb. mennyi ideig fog tartani, mert elmúlt a hőhullámom és cseszettül fázom. Aztán tényleg elindult, és pár perc múlva már a kórteremben vacogtam tovább az ágyamban két takaró alatt. Ott volt Szabi és behozták Kolost is pár percre. A mellkasomra tettük, így megint nem láttam sokat belőle, mert a fejem tilos volt megemelni, de legalább ott pihegett rajtam. Végre hárman voltunk. Pár perc múlva elvitték a babát, Szabi is elment, én pedig hat óra múlva felkeltem ( inkább felmásztam, tápászkodtam), és hamarosan indulhattam a kisfiamért. A műtét után vagy nyolc óra is eltelt, mire a karomban foghattam végre, szemügyre vehettem, csodálhattam. Azóta is megállás nélkül és szüntelenül! ♥

Lezárásképpen a Kolos- köszöntős kártyáról a versike, amit én is most olvastam először végig, és vettem észre, hogy teljesen személyes és saját költemény! Kedves mosolygós, régi ismerős! Köszönjük, hogy ilyen csodássá tetted ezt a napot számunkra! Örökké hálásak leszünk Neked!

” Kicsi fiú üdvözöl a Nagyvilág! Görbüljön hát mosolyra a kicsiny szád!

Szüleid életét ragyogd be fényeddel,

Hisz boldogságot szórsz már puszta léteddel. 

A fa már elengedte utolsó levelét, 

S így az Univerzum kitárta tenyerét, 

Rámosolygott e bájos pár nagy kívánságára, 

Majd legkedvesebb lelkét bocsátotta szárnyára.

Ajándékul szüleidnek elküldte kis angyalát, 

Drága Kolos! Jó, hogy itt vagy, hisz már

NAGYON VÁRTAK RÁD! “

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem, még több vigadalomért kövesd a Menyaszörp Facebook oldalát, ha pedig képeket szeretnél látni egészséges ételekről, kutyáról, Kolosról, less meg Instagrammon! 🙂

Gabi