Babanapló: Kolos – mese

Forrás: minimatine.hu

Azon fantáziáltam (imádom ezt a szót, annyira örülök, hogy nekünk embereknek van fantáziánk és tudunk fantáziálni) pár napja, hogy Kolosnyikov már annyi mindent tud csinálni, olyan gyorsan változik. Hogyan fogok tudni visszaemlékezni a legjobb pillanatokra amikor nagy lesz? Kellene egy cuki babanaplót írni, olyat, amit neki is tudok mesélni, amikor mondjuk már ötéves lesz és elkezdi érdekelni, hogy hogyan is lett ő, milyen volt kisbabának. Aztán kitöltöttétek a blogos kérdőívem, mely szerint a legtöbben a Heti örömökre és Kolos fejlődésére vagytok kíváncsiak. A kettő holtversenyben ugyanannyi szavazatot kapott. Én meg kiötlöttem, hogy a blogon fogok róla vezetni egy babanaplót. Nagyjából minden hónapban egy bejegyzést gondoltam, így akit nem ez a téma érdekel, az is könnyen átugorja és olvas banánkenyér receptet vagy akármi mást. 🙂

Sokan kérdezik tőlünk, hogy el fogjuk-e mondani Kolosnak, hogy ő lombikbaba, illetve mikor mondjuk el neki először. Természetesen el fogjuk mondani az ő szintjén, sőt már most is meséltünk neki róla! Így felnőve a lombikos lét számára természetes lesz. A genetikai probléma, – ami miatt ő mesterséges körülmények közt fogant meg- 100%-ban öröklődő, nagy a valószínűsége, hogy neki is reprodukcióval lehet gyereke. Fontosnak tartjuk, hogy időben tudjon róla és fel tudjon rá készülni. Bízom benne, hogy könnyebb lesz elfogadnia, mint nekünk volt.

Egy szó mint száz, üdvözöllek a babanapló első részében! A főszereplő Kolos, nézzük hogyan fejlődik hónapról hónapra. Mielőtt tényleg belecsapnánk a lecsóba, engedjétek meg, hogy ünnepélyesen megnyissam a babanaplót egy mesével! Kolos meséjével:-)

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy leány meg egy fiú. Nagyon szerették egymást, nem akartak egymás nélkül élni soha többé, ezért egy szép napon, a Hargita tetején, ahol gyönyörű zöld volt a fű és selymesen tiszta a levegő, egy kicsiny, fából készült kápolnában megházasodtak. Budapesten folytatták az életüket. Éltek boldogságban, mindenük megvolt, csupán egyetlen dolog hiányzott az életükből, mégpedig egy kisgyermek. Úgy gondolták, hogy olyan sok szeretet van még bennük, hogy jutna egy gyermeknek is belőle. Szerettek volna valakiről gondoskodni, valakivel játszani. Sajnos a gyermek azonban nem érkezett meg hozzájuk. Telt múlt az idő, és a pár egyre nagyobb szomorúságba került, az asszonyka sokat sírdogált, hogy nékik mégis miért nem adatik meg egy kicsiny baba, akit szerethetnének. Úgy határoztak, hogy megkeresik a város egyik legjobb doktorát, aki arról volt híres, hogy bizony sok kisgyermek megérkezésében segédkezett már. El is mentek hozzá, és a doktor felajánlotta, hogy segít egy feltétellel, ha az összes hozományukat néki adják. Hazament a pár, egy kicsit tanakodtak majd összeszedték minden garasukat. Úgy gondolták egy kisgyermek minden pénzt megér, és még annál is többet, elvitték hát az orvosnak amit kért és aláírták a szerződést. A doktor kivett az asszonyból is egy kis sejtecskét meg a férjéből is egyet, majd egy kis üvegbe tette őket várva, hogy mi lesz belőle. Másnap reggelre láss csodát a két kis sejt összekapaszkodott, összeölelkezett. Elkezdtek osztódni, majd még tovább gyarapodni, mígnem egy gombostű fejnyi, pöttöm gyerek lett belőle. Hívta az orvos az asszonyt, hogy jöjjön gyorsan, mert a piciny emberkének meleg hely kell, ahol nagyra tud nőni. Jött is az asszonyka, és az orvos belehelyezte a pici emberkét az édesanyja legszebb részibe, a méhibe, ahol biztonságban, jó melegben növögethetett tovább. Nagyon jól érezte ott magát, hamarosan elkezdett dobogni a szívecskéje, majd lába nőtt, feje, meg keze. Harmincnyolc héten át csak nőtt nagyra és annál is nagyobbra. Akkora lett, hogy az édesanya újra orvoshoz ment, hogy most már biza akkora ez a gyermek, és olyan nagyokat rúg odabent, hogy biztosan megnőtt elég nagyra, ideje-e, hogy kivegyék a hasából. Így is lett, és megszületett a kicsi baba, aki elég nagy is volt és elég erős is, hogy a szülei csak úgy zokogtak örömükben mikor meglátták, hogy nekik milyen gyönyörű gyermekük fejlődött az asszonyka hasában. Kicsi Kolosnak nevezték el az új jövevényt. Karjukba vették, ringatták, szeretgették boldogságban. Máig is nevelgetik nagy szeretetben, ha meg nem haltak. Így volt, igaz volt, mese volt. 🙂

Kicsi Kolos ez a te születésed meséje, a fiatal pár pedig mi vagyunk: apukád és anyukád. Azt hiszem ezt a mesét sokat fogom neked mesélni. Két hónapos vagy. Most írok rólad először, mióta megszülettél. Teljesen megváltozott az életünk, mióta kibújtál a hasamból. Apukáddal nagyon szeretünk, sokat aggódunk mióta itt vagy, Kíváncsian várjuk nap mint nap, hogy ki lesz belőled. Mikor nevetsz, mit szeretsz, mire vagy kíváncsi, miért sírsz. Ezt a naplót rólad írom, neked írom. Arról, hogy hogyan fejlődsz, mit csinálsz, hol tartasz, hová tartasz. Remélem egy nap majd együtt olvashatjuk, sőt lesz, amikor majd te magad olvasod!

Szeretettel:

Anya