Vissza önmagamhoz! Úgy érzem az anyasággal egy kicsit elvesztettem a régi önmagam. Érzem, hogy lassan-lassan visszatalálok. Egy kicsit a régi énemhez egy kicsit az újhoz. Heti örömök!
♥ Ma több, mint öt kilométert futottam! A hétfői futásom sokkal jobb volt, mint az egy héttel előtti. Lényegesen jobb időm volt, 7 és 8 perc között futottam le egy kilométert babakocsival. Azt hittem, hogy nem mért jól a Runkeeper, nem foglalkoztam vele. Meglepődtem, amikor pénteken ismét hasonlóan jó időt mutatott. Akkor már odafigyeltem, és tényleg az a változás, hogy minden körnél csak egyszer állok meg, nem fulladok ki olyan hamar. Ma egyedül tettem meg öt és fél kilométert. Úgy éreztem, hogy sokkal többet is tudnék, de óvatosságra intettem magam. Szépen lassan, kis lépések, türelem. Most úgy érzem a lassan jársz, tovább érsz tempó visz előre. Éppen elég jó érzés, hogy visszatért a régi futóerőm! Korábban is úgy éreztem sokszor, hogy bármeddig tudnék futni, maximum ha elfáradok, akkor lassítok egy kicsit. Mióta újra futok, az anyai életem sokkal könnyebb és szebb lett. Futás közben annyi új gondolatom jön, ötletek szállnak meg, sőt a futás alatt találom ki, hogy mi legyen a hétvégi menü és program. Szívem szerint minden futás után leülnék és írnék. Egyelőre Kolos ebben nem igazán támogat, de talán annak is eljön az ideje. Sokszor eszembe jut, amit az egyik olvasó írt egy hozzászólásban, miszerint a babák energiával kommunikálnak. Futás után nagyon jól érzem magam rendszerint, és Kolos mindig szélesen mosolyog rám, amikor jövünk fel a babakocsival. Máskor ezen a ponton nyűglődni kezd. Egyre inkább érzem, hogy az ő kedve hihetetlenül függ az enyémtől, és hogy nem csak a felszínen lévő kedvemtől. Minden kis mélyen megbúvó szorongásom, félelmem visszatükrözi ez a kis ember. Félelmetes, hogy hogyan csinálja. Mindenesetre kezdem megérteni, hogy milyen mélysége van azoknak az állításoknak, miszerint ha boldog az anya, akkor boldog a baba. Fontos megtalálnom anyaként is azokat a dolgokat, melyek engem boldoggá tesznek, és azzal sokat tehetek kettőnkért. A futás az egyik ilyen! ♥
♥ Nem csak a futásban kezdek a régi lenni, hanem anyaként is új! 🙂 Ha, jó kis mondat ez! Szóval vannak napok, és egyre több, amikor úgy érzem, hogy igazán összeszokott páros kezdünk lenni a kisfiammal. Felismerem a nyűgjeit, vágyait és sokszor megtalálom rá a megoldásokat. Nem negyedik próbálkozásra, hanem elsőre. Ez megerősít engem az anyai szerepemben, és múlnak az anyasággal járó gyötrelmek, lelkiismeret furdalások. Csinálok egy rakás balfácánságot, de egy csomó jót is ennek a gyereknek, és a hangsúly a csomó jón van! Persze vannak “világgá szaladnék napok”, de ezekről is tudom, hogy jó most van, el fog múlni. Vagy igyekszem valahogy enyhíteni. Hétfőn például Kolos egész délután visított, és nekem nem volt elég energiám, hogy segítsek rajta, valahogy nem sikerült megnyugtatnom (ezen a napon nagyon stresszeltem, hogy az öt hónapja késlekedő fizetésemet ebben a hónapban sem fogom megkapni, szóval megint egy bizonyíték, hogy az én lelkiállapotom átterelődik a gyerekre, és hogy milyen szupi jó dolog ebben az országban állambácsinál tanárnak lenni). Lefejtem tejet, és alig vártam, hogy Szabi megérkezzen. Majd átadtam neki a kisfiút tejestől és én világgá mentem. Nagyjából két utcányi világgal errébb. Vettem egy csokit, és mind befaltam miközben madárcsicsergést hallgattam. Felhívtam az anyukámat, és vallattam, hogy hogyan volt képes négy gyereket felnevelni, mert én egyet is alig tudok. Sok világgá menéssel, majd haza menéssel- mint kiderült. Kedden megérkezett a pénzem, én megkönnyebbültem. Kolos pedig egész hétre tüneményes, mosolygós gyermekemmé vált. Tényleg, ez a hét az eddigi legjobb volt nekünk együtt. Nagyon boldoggá tesz, hogy Szabival is egyre erősebb a kötödés köztük. Azt gondoltam (amilyen jóhiszemű vagyok), hogy majd eleinte segít Szabi a gyerek körül, aztán megunja, és egyre kevesebbszer számíthatok rá. Nem így van. Látom, hogy siet haza munkából, alig várja, hogy meglássa a kisfiát, és egyre többször hallom tőle, hogy: – Most én öltöztetem, én hordozom, én alszok vele! Kolos pedig rajong érte, és ez olyan jó érzés nekem, hogy miközben írom is könnyek szöknek a szemembe. ♥
♥ Lehetséges, hogy lesz anyabarátnőm? 🙂 Milyen furi ezt mondani. Felettünk hárommal lakik egy másik anyuka, akinek szintén kisfia van, és a héten elkezdtünk összebratyizni. Ő hívott el minket egy mondókás klubba, amit aztán nem találtunk meg, vagy nem is létezik, de szerinte erről ő tehet, mert vele mindig ilyen bénaságok történnek. Valahogy máris megkedveltem! 🙂 Aztán meséltem a mi Ringatós mókánkról, elcsaltam magammal, és hamarosan hogy egymás mellett kánonoztuk az Egy boszorka van-t a kisfiúnkkal az ölünkben. Hazafelé meg jól kibeszéltük a szopizást, az alvást, a nem alvást, a kakikat, a mit eszik a gyerek, milyenek ezek a férjek témákat. Az jutott eszembe, hogy kislány koromban a barátnőimmel mindig pont ezt játszottuk, hogy ilyen anyukák vagyunk miközben tologattuk a csecsemőbabákat. Mintha már akkor is ezt a szerepet gyakoroltuk volna. 🙂 ♥
♥ Igaziból ez egy szupi hét volt, de tényleg! Szombaton és vasárnap is kimozdultunk közösen! Szombaton a Hordozóházban voltunk, ahol megvettük a végleges hordozónkat. Nincs róla épkézláb képem (csak olyan, ahol bugyiban vagyok 🙂 ), de amint lesz alkalomhoz illő öltözetes is, megmutatom. Mandala mintás Manduca csatos hordozó a tisztességes neve. Ma pedig a keresztfiamékkal lógtunk a Városligetben. Ez kicsit bátor húzás volt tőlünk. Villamossal mentünk, és hosszú volt az út, Kolos pedig megelégelte, így mire odaértünk totál kiakadva bőgött, hazafelé is alig tudtuk lenyugtatni. Szóval kikapcsolódás helyett kiakadós volt, de néha kell feszegetni a határokat, hogy tudjuk hol vannak. Nem? Én meg utána elmentem futni, és annál jobban esett az egyedüllét, a naplemente, a szél susogása a fülemben. ♥
Legyen ez a hét szép, és találjátok meg magatokat! Persze ahhoz el kell veszni időnként. Aztán minden újra megtalálásból egy csomót lehet tanulni. Valahogy így szép ez az élet, nemde? 🙂
Szép hetet!
Gabi♥
