Babanapló- a harmadik hónap

Március elsején töltötte be Kolos életének a harmadik hónapját, letelt idekint a negyedik trimeszter. A Babanapló harmadik része, azaz a harmadik hónap eseményei következnek! Elkezdett nyitottá válni a külvilágra. Eddig általában azt igényelte, hogy tartogassuk kézben vagy magunkra kötözve. Sokszor így szopizott és így is aludt el. Az anyai ösztöneim azt súgták, hogy ezt a közelséget maximálisan meg kell adni a kisbabámnak. Ez a három hónap még oly közel van a kilenchez, amit a pocakban töltött.
Türelmesnek kell lennünk (sokszor tényleg nagyon türelmesnek), döntse el ő, hogy mikor áll készen a leválás első lépéseire. Nem azért kér minket, mert rossz baba, hanem mert így érzi magát biztonságban. Sokan kérdezik, hogy: – Na és jó baba? Azt hiszem régen én is kérdezgettem ilyesmit az anyukáktól, leginkább azért, mert ez egy szokványos kérdés, ha találkozol valakivel, akinek babája született. Olyasmi, mint a Hogy vagy? vagy, mint amikor az időjárással jövünk. Csupán társalgásindításra jó, vagy ha nincs más téma. Most azonban rájöttem, hogy ez a kérdés tökre értelmetlen. Mit jelent az, hogy egy ekkora baba jó? Nem sír ha éhes vagy fáj valamije?  Netán, hogy már átalussza az éjszakát? Biztosan van ilyen, de mi van ha nem alussza át? Akkor azt hívjuk rossz babának? Rossz, mert olyan az emésztése, hogy még szüksége van három óránkénti evésre? Vagy, mert a szülei közelében érzi magát biztonságban? Szóval a jó babás kérdésre nagyon nehéz bármit is válaszolni. Kolos ebben a hónapban egészen jó baba volt, ha folyamatosan vele voltunk. Nem háromóránként, hanem négy-öt óránként kelt fel éjjel. Továbbra is úgy alszunk, hogy miután elaludt a cicin, beteszem az ágyikójába, és ott alszik éjjel háromig (vagy kettőig vagy négyig). Aztán lemegyek hozzá a galériáról, és együtt alszunk tovább a kanapén Kolos a kutya meg én. Nálunk ez a megoldás vált be. Úgy érzem, hogy így nem hagyom magára a férjemet sem. Sokszor az elalvás előtti percek, melyek nekünk jutnak az ágyunkban, az az idő, amíg egy nap kettesben tudunk lenni. Szeretem Kolost, de a csak Szabival töltött időket kicsit hiányolom. Persze még sokat lehetünk együtt, most a fókusz a kisfiúnkon van, aki minden figyelmünket, szeretetünket és egyáltalán mindenünket magáénak követeli. Hiszem, érzem, hogy erre van szüksége. Úgy gondolom, hogy egyre tovább fog aludni éjszaka, és egy nap majd eljön az idő, hogy reggel a saját ágyában ébred mindenki. Lehet, hogy a jövő hónapban, de az is lehet, hogy két év múlva. Nem érdekelnek az erre vonatkozó szabályok, ha vannak olyanok, én érzem, hogy a kisbabámnak mire van szüksége. Tizenöt év múlva már nagyon valószínű, hogy nem akar majd velem aludni éjjel, és hogy fogom én ezt akkor hiányolni!!! A férjekkel meg fel lehet fogni ezt kis izgalomnak is. Rövid légyottjainknak minden percét élvezzük. kicsit hasonló, mint a kapcsolatunk elején, amikor nem éltünk együtt, nem lehettünk annyi időt együtt, amennyit csak szeretnénk. A nappalok hasonlóan elfoglaltan telnek Kolos fiúcskával. Egyre jobban érdekli a környezete, az idegenek, a játékok, a zajok, de mindezt anyuci és apuci páholyból elnézve. Nagyjából 10-20 perc az az idő, amit hajlandó egyedül tölteni, ha ébren van. Ezt is az ágyában, ahol is a rácsra aggatott játékokat bogarássza. Nagyon sok játékunk lett (nem is értem, hogy honnan és mikor, mert mi tuti, hogy egyet sem vettünk), de mit ad Isten a kedvence egy McDonalds-os méhecske. Mi Szabival nem járunk McDonalds-ba, és nagyon nem szeretnénk Kolost arra tanítani, hogy a McDonalds az egyfajta jutalom legyen vagy kiváltság. Sokszor láttam, hogy a szülők Mekibe járkálással jutalmazzák a gyereküket, és a kis kölkök tényleg szeretnek odajárni. Vajon, ha mi nem jutalmaznánk, hanem büntetnénk vele, akkor sikerülne az ellenkezőjét elérni? Feltételezzük, hogy hoz egy egyest, azonnal lenyeletünk vele egy sajtburgert? 🙂 Ez még odébb van persze, térjünk vissza a harmadik hónapra.

Mondjuk a mozgásfejlődésre. Úgy éreztük, hogy a mozgásában nem történt olyan nagy változás, kicsit türelmetlenül lestük is, vártuk is ebben a hónapban, hogy mit produkál. Születése óta szeret hason lenni, és a fejét egy ideje már szépen emeli. Talán annyi változott, hogy tovább marad a hasán. Március 15-én (3.5 hónaposan), mint egy igazi magyar huszár reggel átfordult a hasáról a hátára, aztán többször is megismételte. Sokat fájdogált aznap a hasa, feszengett, és mivel aztán az átfordulást nem csinálta többször, azt kell mondjam, hogy ez mégsem “az átfordulás” című fejezet volt még, hanem a “feszengve véletlenül átbillenős”. A legnagyobb változás a kéztartásában, fogásban és a beszédében állt be. Nem csak egyik oldalon bámulta egy kezét, hanem középen összefogta őket. A keze ügyébe kerülő tárgyakat is eképpen tanulmányozta, végre megtartotta őket. Jajj a hajamnak és jajj Zongnak! Mondhatni rendszeresen elkapja a grabancunkat. Persze amint sikerül valamit megfogni, szinte egyidejűleg irányítja is őket a szája felé. A hónap végén nagy sírásokkal, sűrű nyálzással bizonyossá vált, hogy növekedni kezdtek a fogai, és viszkethet, fájhat neki. Ez az időszak, amire azt szokták mondani, hogy azért nehéz, mert éppen véget ér a hasfájás, elkezdődik a fogfájás. Akkor reménykedtem, hogy majd nálunk nem így lesz, és nem is így lett: Még tartott a hasfájás, amikor elkezdődött a fogbaj! Ez a mi szerencsénk. Nagyon nagyon a hónap végén annyi tűnt fel, hogy talán ritkábban fáj a hasa, mondjuk nem minden nap, csak minden másnap. Nekünk sajnos olyan problémánk is van, hogy nem jön ki magától a kaki. Van széklet, de valamiért gyakran nem tudja elengedni, ellazítani annyi a végbélizmokat, hogy kijöjjön. Az orvos váltig állítja, hogy ez el fog múlni, addig segítsek neki, ahogyan tudok és amennyire muszáj. Ami nagyon gyorsan fejlődik, az a beszéde. Na jó, ennek lehet némi köze ahhoz, hogy én beszédfejlesztéssel foglalkozom a szakmám által. Ha van is van benne szakmai ártalom, az Kolosnak egyelőre csakis előny. Nagyon sokat dumál, dallamos a beszédhangja számos új hangzója lett, melyek igaz nem éppen a magyar nyelvből valóak 🙂 Sikít, kiabál és szerintem énekel. Az utóbbit talán senki sem hinné, de ha énekelek (nagyon sokszor), akkor átvált fejhangra. Imádja a zenét, az éneklést, szinte mindig megnyugszik tőle. El is kezdtünk járni Ringató foglalkozásra, amit mindketten imádunk. Nem titkolom, hogy az élő éneklést az egyik legjobb beszédfejlesztő eszköznek gondolom.

A hónap legnagyobb ajándéka: Az igaz ropogós babakacaj! Nem is vártam, hogy ilyet fog produkálni máris! Azóta mindenféle bohóckodással igyekszünk is belőle kihozni újra és újra 🙂

A hónap kedvenc tevékenysége: A mondókáskönyv nézegetése. Az olvasásra és könyvekre szoktatással éppen úgy vagyok, mint a zenével. A rá való nevelés már az anyaméhben elkezdődhet, nincs túl korán könyvet adni a gyerek kezébe. Én eleinte egy kis megrágható babakönyvet mutogattam Kolosnak, és abból meséltem neki nagyon egyszerűen, inkább hangutánzó szavakat mondogattam. Én sem gondoltam, hogy egy valódi A4.-es mondókáskönyv is tetszeni fog neki ilyen hamar. Egészen meglepődtem, amikor elővettem, és végig mondogattam neki, ő pedig figyelte érdeklődve. Időnként hozzászólt. 🙂 Ez a könyv ráadásul az, amiből akkor is meséltem neki, amikor a pocakomban volt. Így lett szokás, hogy minden nap elővesszük a mondókáskönyvet. Szabi is előszeretettel mondókázik neki belőle, mesél a képekről.

Azt hiszem, hogy nagy vonalakban ennyi történt a harmadik hónapban. Dehogyis, még sokkal több, de ez a bejegyzés már így is nagyon hosszú! Várva-várjuk a negyedik hónapot. Vajon mikor fordul át igaziból? Mikor hallgat a nevére? Mikor érti meg, amit mondok? Mikor? Mikor? Mikor? Csak mi vagyunk ilyen türelmetlen szülők? 🙂 Lássuk be, ez a része borzasztóan izgalmas a gyereknevelésnek. Sosem tudjuk mit hoz a holnap! 🙂

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél a további részekről frissen értesülni, akkor látogass el a Menyaszörp Facebook oldalára, ha több képet is nézegetnél Kolosról, akkor az Instagramon várlak!