Türelmesnek kell lennünk (sokszor tényleg nagyon türelmesnek), döntse el ő, hogy mikor áll készen a leválás első lépéseire. Nem azért kér minket, mert rossz baba, hanem mert így érzi magát biztonságban. Sokan kérdezik, hogy: – Na és jó baba? Azt hiszem régen én is kérdezgettem ilyesmit az anyukáktól, leginkább azért, mert ez egy szokványos kérdés, ha találkozol valakivel, akinek babája született. Olyasmi, mint a Hogy vagy? vagy, mint amikor az időjárással jövünk. Csupán társalgásindításra jó, vagy ha nincs más téma. Most azonban rájöttem, hogy ez a kérdés tökre értelmetlen. Mit jelent az, hogy egy ekkora baba jó? Nem sír ha éhes vagy fáj valamije? Netán, hogy már átalussza az éjszakát? Biztosan van ilyen, de mi van ha nem alussza át? Akkor azt hívjuk rossz babának? Rossz, mert olyan az emésztése, hogy még szüksége van három óránkénti evésre? Vagy, mert a szülei közelében érzi magát biztonságban? Szóval a jó babás kérdésre nagyon nehéz bármit is válaszolni. Kolos ebben a hónapban egészen jó baba volt, ha folyamatosan vele voltunk. Nem háromóránként, hanem négy-öt óránként kelt fel éjjel. Továbbra is úgy alszunk, hogy miután elaludt a cicin, beteszem az ágyikójába, és ott alszik éjjel háromig (vagy kettőig vagy négyig). Aztán lemegyek hozzá a galériáról, és együtt alszunk tovább a kanapén Kolos a kutya meg én. Nálunk ez a megoldás vált be. Úgy érzem, hogy így nem hagyom magára a férjemet sem. Sokszor az elalvás előtti percek, melyek nekünk jutnak az ágyunkban, az az idő, amíg egy nap kettesben tudunk lenni. Szeretem Kolost, de a csak Szabival töltött időket kicsit hiányolom. Persze még sokat lehetünk együtt, most a fókusz a kisfiúnkon van, aki minden figyelmünket, szeretetünket és egyáltalán mindenünket magáénak követeli. Hiszem, érzem, hogy erre van szüksége. Úgy gondolom, hogy egyre tovább fog aludni éjszaka, és egy nap majd eljön az idő, hogy reggel a saját ágyában ébred mindenki. Lehet, hogy a jövő hónapban, de az is lehet, hogy két év múlva. Nem érdekelnek az erre vonatkozó szabályok, ha vannak olyanok, én érzem, hogy a kisbabámnak mire van szüksége. Tizenöt év múlva már nagyon valószínű, hogy nem akar majd velem aludni éjjel, és hogy fogom én ezt akkor hiányolni!!! A férjekkel meg fel lehet fogni ezt kis izgalomnak is. Rövid légyottjainknak minden percét élvezzük. kicsit hasonló, mint a kapcsolatunk elején, amikor nem éltünk együtt, nem lehettünk annyi időt együtt, amennyit csak szeretnénk. A nappalok hasonlóan elfoglaltan telnek Kolos fiúcskával. Egyre jobban érdekli a környezete, az idegenek, a játékok, a zajok, de mindezt anyuci és apuci páholyból elnézve. Nagyjából 10-20 perc az az idő, amit hajlandó egyedül tölteni, ha ébren van. Ezt is az ágyában, ahol is a rácsra aggatott játékokat bogarássza. Nagyon sok játékunk lett (nem is értem, hogy honnan és mikor, mert mi tuti, hogy egyet sem vettünk), de mit ad Isten a kedvence egy McDonalds-os méhecske. Mi Szabival nem járunk McDonalds-ba, és nagyon nem szeretnénk Kolost arra tanítani, hogy a McDonalds az egyfajta jutalom legyen vagy kiváltság. Sokszor láttam, hogy a szülők Mekibe járkálással jutalmazzák a gyereküket, és a kis kölkök tényleg szeretnek odajárni. Vajon, ha mi nem jutalmaznánk, hanem büntetnénk vele, akkor sikerülne az ellenkezőjét elérni? Feltételezzük, hogy hoz egy egyest, azonnal lenyeletünk vele egy sajtburgert? 🙂 Ez még odébb van persze, térjünk vissza a harmadik hónapra.
A hónap legnagyobb ajándéka: Az igaz ropogós babakacaj! Nem is vártam, hogy ilyet fog produkálni máris! Azóta mindenféle bohóckodással igyekszünk is belőle kihozni újra és újra 🙂
A hónap kedvenc tevékenysége: A mondókáskönyv nézegetése. Az olvasásra és könyvekre szoktatással éppen úgy vagyok, mint a zenével. A rá való nevelés már az anyaméhben elkezdődhet, nincs túl korán könyvet adni a gyerek kezébe. Én eleinte egy kis megrágható babakönyvet mutogattam Kolosnak, és abból meséltem neki nagyon egyszerűen, inkább hangutánzó szavakat mondogattam. Én sem gondoltam, hogy egy valódi A4.-es mondókáskönyv is tetszeni fog neki ilyen hamar. Egészen meglepődtem, amikor elővettem, és végig mondogattam neki, ő pedig figyelte érdeklődve. Időnként hozzászólt. 🙂 Ez a könyv ráadásul az, amiből akkor is meséltem neki, amikor a pocakomban volt. Így lett szokás, hogy minden nap elővesszük a mondókáskönyvet. Szabi is előszeretettel mondókázik neki belőle, mesél a képekről.
Azt hiszem, hogy nagy vonalakban ennyi történt a harmadik hónapban. Dehogyis, még sokkal több, de ez a bejegyzés már így is nagyon hosszú! Várva-várjuk a negyedik hónapot. Vajon mikor fordul át igaziból? Mikor hallgat a nevére? Mikor érti meg, amit mondok? Mikor? Mikor? Mikor? Csak mi vagyunk ilyen türelmetlen szülők? 🙂 Lássuk be, ez a része borzasztóan izgalmas a gyereknevelésnek. Sosem tudjuk mit hoz a holnap! 🙂
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél a további részekről frissen értesülni, akkor látogass el a Menyaszörp Facebook oldalára, ha több képet is nézegetnél Kolosról, akkor az Instagramon várlak!
