Babanapló – a negyedik hónap

Mintha minden hónap nagyobb sebességre kapcsolna a fejlődés szempontjából. Egyre több arcát ismerem meg a gyerekemnek és a szülőségnek. Negyedik havi babanapló következik. Ezt a hónapot intenzív sikítással vezette be nekünk Kolos. Április harmadika volt az első nap, amikor rájött, hogy ő cuki, éles és magas hangon tud sikítani. Ha nem sikított akkor azt mondogatta, hogy – blblbl. Azt hiszem a nyelvecskéjét és az ajkait edzette a beszédhez. Ebben a hónapban azt kell mondjam, hogy lett némi napirendféleség. Kolos minden délelőtt aludt egy rövidebbet, délután egy hosszabbat, majd estefelé egy szusszanásnyit, és aztán az éjjeli alvás következett. Ezeknek az alvásoknak az időpontja kicsit mindig változik, de napszak szerint így alakultak. Az elalvás módja szintén változó. Többször is próbáltam kísérletezni az önaltatással, mivel eddig kizárólag babakocsiban sétáltatva, vagy velem összebújva- szopizva aludt el. Az esti altatás nyűg kezdett lenni ily módon számomra, mert volt, hogy két-három órán keresztül is feküdtem mellette, míg igazán mélyen bealudt. Nekem pedig semmim sem maradt az estéből, és kényelmetlen volt az egyik oldalon fekvés. Egyik este evés után ágyba tettem. Nagyjából tíz percet babrált, nézelődött, sikongatott, kicsit nyűglődött, amikor is elaludt magától. Az is igaz, hogy ekkor cumizott először. Eddig kiköpte a cumit, most valami csoda folytán a szájába maradt és meg is nyugtatta. Nem volt tervem azt illetően, hogy fog-e cumizni vagy sem. A logopédusok nem ajánlják a cumit, de én gyerekként nagy cumis voltam, majd hétévesen hagytam abba az ujjszopást, és úgy emlékszem, hogy az egyik legjobb dolog volt cumizni. 🙂 Én sem szeretem, ha egy gyerek szájában mindig ott lóg a cumi, cumit keresgélni meg végképp nem szeretnék, ezért annyiban próbálom korlátozni, hogy az ágyában lévő elalvásokhoz használjuk, el nem visszük magunkkal sehová. Nem is érzem szükségét igaziból. A környezete jobban leköti, sokat fejlődött a figyelme. Nézelődik, és messziről is lát engem, távmosolyokat küld, ha szólok hozzá. Zong is elkezdte érdekelni. Nyúl utána, elkapja a bundáját. A legjobb, hogy bármennyire sír, ha Zongot meglátja elhallgat, ezért van, hogy a kutyát hívom hangtompítónak. A gond az, hogy Zong viszont nem szereti a sírást, ezért nem mindig hajlandó odajönni ilyenkor hozzánk. Nagyjából a hónap közepére tájolom be azt az időpontot, amikortól megszűntek a hasfájások. Nem használtunk több Espumisan-t, magától volt széklete, és én is megehettem szinte bármit, nem bántotta a hasát. Eltelt nagyjából két nap, kifújtuk magunkat a hasfájásos stresszből, amikor is elérkezett az első igazán fájdalmas, fogfájós este. Húsvét előtti későn este nem tudtuk semmivel sem elcsitítani. Erősen harapta az ujjunkat, folyt a nyála, ebből gondoltuk, hogy fogzás van. Szerencsére egy barátnőm éppen aznap adott nekünk egy Adamo hintát, ami csodákat tett. Aznap éjjel is, és még jó pár este abba ringatva aludt el. Nesze neked önálló elalvás! Azóta már tudom, hogy ez a fogzás olyan, mint egy kis mumus, de nem is, számomra inkább egy nagy Graffaló 🙂 (kedvenc mesém, ismeritek? ), ami időnként felüti fejét, tüneteket okoz, majd elmúlik. Minden színre lépése erősebb, míg egyszer csak gondolom fogacska lesz belőle. Nekünk ez nem ebben a hónapban következett be. Pedig a hónap végén volt egy borzasztó esténk, amikor órákig sírt Kolos, de inkább üvöltött, annyira, hogy a rekeszizma még a sírás után is görcsölt vagy egy órán át. Igaz, hogy azon az estén voltunk vele lakodalomban is, vagyis próbáltunk lenni. Helyette a hotelszobában kézzel ettük dobozból az esküvős kaját. A zaj is betett neki, de utána kiderült, hogy a fog volt a főmumus. Ekkor kapott először fájdalomcsillapítót. A húsvétnál tartottam, amikor is összességében jó kedve volt, de abban a két napban mesterszintre gyakorolta a sikítást. Két napon át reggel és este is sikított, ahogy a csövön kifért. Reggel hatkor nagyon finyó erre kelni! Persze nevettünk, örültünk, hogy jó a kedve. A sikítást az erőlködő vagy erőltetett hangadás követte, amit addig csinált, míg köhögni nem kezdett tőle. Ha már úgyis erőltette a hangját, gondoltam kipróbálom és bejött, hogy a szája előtt mozgattam a tenyerem, ő meg adja hozzá az AAAA hangot. Indiánkiáltásnak hívnám ezt, na nem szaknyelven . 🙂 Remélem érthető, hogy mire gondolok. Egyébként ez irtó cuki, sokat nevettünk rajta. A sikítást a brrr szerű hangadás követte, ami ajakpergetést jelent nyálfröcsögéssel keverve. Így az ajkain habosítja a nyálát és fröcsögteti szerteszét. Ez a produkció is elég muris, és annyit mondhatok, hogy ezekben a napokban nem kellett zuhanyoznunk. 🙂 A hónap vége felé nehéz napok jöttek. Úgy éreztem, hogy az egész napos szórakoztatása tejesen kimerít. Elmentünk egy családi klubba, ahol éppen erről volt szó, vagy én hoztam fel a témát, már nem is tudom. Ott mondta a pszichológus, hogy hagyni kell a gyereket egyedül lenni. – Persze, majd ordít egész álló nap!  – gondoltam. Haza jöttem és kipróbáltam. Igyekeztem kevesebb lenni. Nem kaptam fel egy nyekkenésre, nem adtam hangokat egész nap, nem raktam körbe egymillió játékkal. Csoda történt! Kolos elvolt egyedül és megnyugodott. Láttam, ahogyan nézelődik a kiságyban, a babakocsiban, az ablakon kifelé. Látszott, hogy élvezi a magányt, hogy van lehetősége egyedül felfedezni, nem borítom el ingerekkel, nem beszélek egész álló nap! Én pörgettem őt túl! Most először éreztem a szakmám hátrányát, és értettem meg, hogy mit jelenthet az, hogy a pedagógus gyereke a legrosszabb. Kicsit haragudtam magamra, de mára elmúlt. Jót akartam, és rájöttem a hibámra. Azóta hagyom egyedül, és kidolgoztam magamban egy háromlépéses reakciós módszert. Ez azt jelenti, ha elkezd nyafogni valahol, akkor nem veszem ki. Reagálok rá, odamegyek, szólok hozzá egy rövidet, megfordítom a babakocsit, adok valamit a kezébe stb., majd folytatom a dolgom. Ha ez nem jön be, és jobban nyafog vagy megunta, akkor a kettes szinten megint változtatok valamit, vagy hagyom, hogy lásson engem vagy adok egy érdekesebb dolgot neki. Ha ez is kimerült, akkor odamegyek hozzá játszani. Nem veszem ki még mindig, hanem mondjuk énekelek, ringatom, bohóckodok vagy egy játékot birizgálok vele. Ilyenkor is visszafogom magam, nem játszom el az egész Carmina Burana-t, csak énekelek egy sima dalt halkan. Csak azután veszem ki, és ha dolgom van még, máshová teszem, és kezdődnek a szintek elölről. 🙂 Nekem ez a visszafogott és nem felkapkodós módszerem azt eredményezte, hogy minden nap elvan egyedül rövidebb időkre. Egyedül alszik el az ágyában este (kivéve az a pár fogfájós este), és van, hogy már napközben is. Éjjel is megpróbáltam, hogy nem veszem ki és etetem meg, hanem csak cumit kap. Hihetetlen, de az első felkelésnél ez is bejött. Így rövidültek a kanapén lévő közös alvásaink is. Megéreztem, hogy ez máris egy apró leválása rólam! (Csak egy kicsit paráztam be, hogy mindjárt ovis lesz, aztán nem akarja fogni a kezem, majd lesz csaja, és mindjárt elköltözik)! Visszatérve a módszeremre, nem tudományos, lehet, hogy csak nálunk működik, de nálunk jól. A másik szabályfélém, hogy minden nap adok neki kis feladatokat. Mondjuk úgy helyezek elé játékot (de itt is figyelek, hogy nem árasztom el velük), hogy ne érje el, hogy dolgozni kelljen érte. Ettől pedig mozgékonyabbnak tűnik. Előtte mintha nem igazán érdekelte volna, hogy megmozduljon. Őszintén szólva, ha az orrom elé jönne maga Carl Orff, és előadná a művét, én sem mennék el a színházig. Szeretnék önálló, talpra esett gyereket, szóval tudom, hogy mindig vissza kell fognom magam egy kicsit az ő érdekében. A többgyerekes anyáktól sokat lehet erről a “nem szolgálom ki a gyerekem” című dologról tanulni. Ez a hónap meggyőzött, hogy anyaközösségekbe kell járni, tanácsokat kell kérni. Szóval a mozgást illetően nem történtek olyan nagy változások. Mondjuk így is képes 180 fokot fordulni a kiságyban vagy a játszószőnyegen. Addig kepeszt, míg teljesen máshol köt ki. Gyönyörűen nyúl minden után, húzza maga felé a tárgyakat. Tapogatja az arcunkat, elkapja az orrunkat, nyúlkál a számba, huzigálja a ruhám. Voltunk konduktornál a hónap elején, aki megállapította, hogy valóban van egy kis aszimmetria a két oldal között, mutatott gyakorlatokat, melyekkel ezen segíteni lehet. Pár alkalommal elvégeztük őket, és helyre is állt a probléma. Eszméletlen gyorsan képesek fejlődni, behozni lemaradást a babák még ebben a korban. Ha gond van, most kell segítséget kérni! Szerintem továbbra sem fordult Kolos át, de a konduktor szerint nem is kell még, túl korai lett volna. TÚL KORAI! Én még mindig sok szülővel találkozok, aki azt gondolja, hogy a nagyon gyors mozgásfejlődés (látszólag fejlődés) jót jelent. Sajnos nem, ezt tapasztaltam én is a munkám során. Beszédproblémák, később tanulási zavarok jelentkezhetnek. Ha kimarad egy szakasz pl. a mászás, vagy túl gyorsan történik minden, akkor is szakemberhez kell fordulni! Imádom, hogy egyre több dolgot lehet vele játszani. A hónap felfedezése a kukucs játék, aminek minden formáját imádja. Szereti ha letakarom az arcát, majd elrántom a takarót, de azt is ha elbújok, és előjövök, elfordulok és vissza stb. Imádja a dalokat, a mondókákat, szerintem továbbra is énekel, és a könyvek is kedvencei. Persze a mekis méhecske is megmaradt. 🙂 Mióta jobban elvan nélkülem, hiányzik. Félek attól, hogy vége lesz az éjszakai összebújásoknak és a szopizásnak. Rájöttem, hogy nem csak neki kell leválni rólam, de nekem is róla. Hogy miben és mikor az jó kérdés. Azt hiszem, amikor úgy érezzük. Amikor valami egyikünknek már sok, akkor kell elengedni. Következik az ötödik hónap. Vajon mit hoz? Átfordul majd, talán elkezd kóstolgatni ételeket? Amit nagyon várok, hogy több időre el lehessen menni vele valahová. Mondjuk kirándulni, városban mászkálni stb. Na jó azt is várom, hogy beszéljen és hintázzon, de az tényleg nem egy hónap múlva lesz 🙂 Ha az előző babanaplókat is szívesen olvasnád, akkor itt, itt és itt találod őket! Köszönöm, hogy olvastál! Ha tetszett a napló, és érdekelne a többi is, kövess Facebookon, így frissen értesülhetsz a következő bejegyzésekről! Instagramon pedig aranyos és vicces fotókat nézegethetsz Kolosról és Zongról. 🙂