Az ötödik hónap egy egészen új korszakot hozott számunkra. Az első négy hónapban árgus szemekkel, türelmetlenül lestük csemeténk minden kis mozdulatát, megnyilvánulásait. Gyakran kérdezgettük: – Mikor fordul már meg? Mikor mond a sikításon kívül mást is? Mikor fog hangosan nevetni? Mikor? Mikor? Mikor? Aztán eljött az ötödik hónap, és (különösen a közepe óta) nem győzzük kapkodni a fejünket. Ma forgolódik, a következő nap gagyog, letép, megfog, felszed, felfigyel, stb. A fejlődési ugráson kívül a másik nagy áttörés, hogy Kolos elkezdett enni!
Babanapló az ötödik hónapról: Elkezdtem egy kicsit türelmetlenkedni, hiszen Kolos elmúlt öt hónapos, és még nem mertem volna nyugodt szívvel azt mondani, hogy át tud fordulni hasról hátra vagy vissza. Persze tudom én, hogy nem kell aggódni, meg hogy állítólag van olyan gyerek, aki alig fordul át, de én anya vagyok, ráadásul gyógypedagógus is. Milliószor láttam már fejlesztésre váró gyermek anamnézisét, amiben az állt, hogy nem fordult át, nem mászott, minden mozgásban késett kicsit és hasonló dolgokat. Biztosan az ő anyukájuknak is azt mondogatták anno, hogy ne aggódjon, van még ideje, mostanság meg azt, hogy az ott már egy jel volt, hogy valami gond van. Szóval ha Kolos nem csinál valamit időre, akkor szkeptikus leszek, és ezen nem tudok igazán változtatni. Május első szerdáján egyszer láttam hátról hasra fordulni, de úgy sikerült, hogy egy kezecske a törzse alatt maradt, és nekem kellett kihúzni alóla. Mindeközben pedig folyamatosan fogta, emelte és húzgálta maga felé a talpacskáit. Boldog baba póznak hívjuk ezt a jógában, és nagyjából ugyanekkor kobra pózban (hason fekve, két karját feltolva, kinyújtva emeli a fejét, mellkasát) is szépen ászanázott már. 🙂 Aztán minden másnap egyszer átfordult ugyanígy, majd napokig megint semmi. Viszont folyamatosan próbálkozott, oldalra gördült és húzta fel a lábait, de mielőtt sikerült volna átfordulnia, visszapattant. Ekkor gyúrta ki magát az átfordulásra – most már csak így hívom – ugyanis május 17 óta napi szinten is nagyon sokszor forgolódik oda-vissza. Pillanatok alatt hasra vágja magát! Azóta elképesztő sokat mozog, emeli a lábait, forog, nyúl, kitámasztja és beakasztja a talpait, ahová csak sikerül, és mindenféle tornamutatványokat produkál, elég sokszor galibába is keveredik, például beakad a lába az ágyrácsok közé, és aztán nekem kell napjában tízszer is megmentenem. 🙂 Van rácsvédő, de minek? A jó kisgyerek előszeretettel lerángatja, elrúgja.
A sok mozgás hatására úgy láttam, hogy fogyott is, de szerencsére a hónap végi mérésen ez mégsem igazolódott be, 7900 grammot nyomott. Önmagához képest nagyon keveset hízott, de ebben a korban állítólag ez normális. Nem hízhat minden hónapban egy kilót, mert hamar túlsúlyossá válna, de ezért az anyai szív aggódik, hogy biztosan nem éhezik-e a kisgyereke. Enyveskezű Joe lett az új western neve, mert minden után nyúl, mintha tapadókorongokat növesztett volna az ujjvégeire. Egyszer kiütötte az ételt a kezemből, ami így a kanapén landolt, máskor pedig egy centin múlt, hogy nem esett ki a telefonom a hetedik emeleti teraszról.
Továbbra is nagyon sokat vokalizál. Május 13-án hallottuk először gagyogni, és azóta elmondhatom, hogy be sem fogná a száját. 🙂 Színesedett a paletta, de ami mindig visszatér, az a – Bebebebebe és a Bababababa hosszú percekig való ismétlése, de a legcukibb a : – Hápháhápháp!- hápog, mint egy kiskacsa. Továbbra is éneklésen szoktam kapni. Mosolyogtam egyszer, amikor bekapcsoltam a porszívót. Én mindig énekelek porszívózás közben. Sokkal jobb, mint zuhanyzás közben, jól elengedhetem magam, hamis is lehetek, senki nem hallja, még én sem igazán, így aztán Celine Dion -nak is képzelhetem magam. 🙂 Kolos elképzelhető, hogy ebből azt tanulta meg, hogy ha szól a porszívó, akkor énekelni kell, mert ahogy bekapcsolom ő is rákezd. Micsoda példája, hogy a gyerekek tényleg utánzás útján tanulnak a legtöbbet! 🙂
Be kell valljam, hogy ez a hónap nagyon örömteli volt! Mióta gyerekünk van, most voltam a legboldogabb. Nem tudom, hogy a hormon-háztartásom stabilizálódott végre, vagy Kolos fejlődése segít, de sokkal kevesebbszer voltam bizonytalan, szomorú, kimerült, mint az előző hónapokban. Azt hiszem, hogy öt hónap kellett ahhoz, hogy nagyjából összeszokjunk a baba és én, Szabi és én, mint szülők, illetve mostanra tudtam igazán elfogadni a megváltozott élethelyzetünket. Kolosnak is nagyon kiegyensúlyozott napjai voltak ekkortájt, a fogfájás is alig mutatta jelét. Nem feledem, mert egészen pontosan Anyák napján egy tüneményes, angyali kisbaba volt, és attól kezdve még vagy két hétig semmi gond nem volt vele, álomszerű napok jöttek. Jókat aludt, napirendszerűen, délelőtt rövidebbet, délután hosszabbat, éjjel volt, hogy hat órán át nem ébredt fel. Amíg egyszer csak megtörtént újra az, ami a hónap elején. Mi csak úgy hívjuk: A KIAKADÁS! Még most is liftezik a gyomrom, ha erre a két alkalomra gondolok. Lakodalomba voltunk hivatalosak. Nem tudtuk, hogy Kolosra hogy hat majd a dolog, mert állítólag minden babára másképpen, szóval több helyről is azt a tanácsot kaptuk, hogy menjünk, meg kell próbálni. A szállásunk a közelben volt, megbeszéltük, ha sírna, akkor a vacsora után én maradok vele a hotelben. Sírt. Méghozzá vigasztalhatatlanul. Hiába ringattam, tologattam, szoptattam visszaérve a hotelbe, a sírás csak egyre erősebb lett, majd egy idő után annyira elfáradt a kis rekeszizma, hogy már görcsösen, fintorogva sírt és szünet nélkül. Nagyon megrémültünk mindketten. Késő este volt, Szabi ügyeletes gyógyszertár után futkosott, ahol kapott fájdalomcsillapítót. Rettegtünk, hogy talán valami nagyobb baj van. Végül a gyógyszertől megnyugodott, elaludt. Sajnos két héttel később Pesten is megismétlődött a kiakadás. Rokonokkal találkoztunk nem túl messze az otthonunktól, és az Allee Bevásárló Központban a pelenkázó helyiségben szerettem volna megetetni Kolost. Letettem a pelenkázóra, míg kezet mostam, és akkor rákezdett. Ez a sírás valahogy más, mint a többi, a gyerek szemében félelmet, szinte sokkot látok ilyenkor, így számomra is félelmetes, azonnal hívtam Szabit, hogy jöjjön, ugyanaz megismétlődik, mint ami Pécsen! Taxival jöttünk haza és már adtuk is be neki a gyógyszert. Tudtuk jól, hogy más nem segít. A mai napig sem lehetünk biztosak abban, hogy pontosan mi okozott neki ilyen mértékű “traumát”. A két alkalomban a közös az volt, hogy idegenek között voltunk, új helyen, viszonylag zajban. Szerintem összefügg a történet azzal, hogy Kolos figyelme egészen más lett ebben a hónapban. Korábban nem érdekelték a külső ingerek, így vihettem bárhová. Mostanra viszont nagyon figyelmes lett, az idegeneket tetőtől talpig végigméri, a szokatlan zajokra felkapja a fejét. Leeshetett neki, hogy rajtunk kívül van más is, más emberek, más helyszínek, nem csak a megszokott. Ez elég félelmetes lehetett számára. Kipróbáltam, és ezekben a napokban ha a szomszédhoz átmentünk, ott is sírt amikor letettem, pedig korábban imádott ott játszani, a mondókás klubban is volt két alkalom, amikor sírt, azelőtt élvezte. Szóval ha utólag szeretnék okos lenni, akkor azt kell mondjam, hogy éppen ebben az időszakában talán nem kellett volna idegen helyeken járnunk vele, ahol annyi inger érheti. Ezután nem merészkedtünk el egy darabig sehová, aztán csak nagyon közeli helyekre az otthonunktól, és nem tettük le sehol, nem mentünk oda idegenekhez. A mondókás klubban is magamra kötve mondókáztunk. Úgy gondoltuk, hogy csak szép lassan, óvatosan ingereljük újra, nagyon figyelve rá, és mindenünkkel megmutatjuk neki, hogy biztonságban van. A hónap végére úgy tűnt meg is oldódott ez a probléma. Kolos nagyon barátságos kezdett lenni az idegenekkel, és ismét szeretett eljárni otthonról. Azt hiszem végül ráeszmélt, hogy a világ óriási, tele van ismeretlen meglepetésekkel, de nem kell félni tőlük.
A mondókás klub egy új hely, amit nagyon megszerettünk. Nem vagyunk sokan, ezért barátságos és családias a légkör. A mondókázás után beszélgetünk is az anyukákkal. Azt vettem észre, hogy két alkalom után hiányozni kezdett, és volt, hogy már alig vártam, hogy újra szerda legyen.
Amiről még mindenképpen írnom kell, hogy elkezdődött a kóstoltatás. Szándékosan nem írom, hogy a hozzátáplálás, mert tényleg kicsi mennyiségű ételeket, leveket adtunk neki eleinte, étkezéskiváltásról még szó nem volt ekkor. Eredetileg meg akartuk várni mindennel a hat hónapot, de Kolost figyelve úgy éreztük, hogy az ötödik hónap közepe táján eljött az idő az első falatokra. Amikor ettünk, kérte az ételt, nyúlt felé, ha pedig hagytam, hogy valami finomat megnyaljon, akkor nagyon boldog volt. Aztán így ment ez az első valódi ízekkel. Nagyon ízlett neki minden. Nagyra tátja száját és kis búgó hangot is ad azóta is, ha valami igazán finom csemege akad a nem létező fogára. A gyümölcsök többnyire ilyenek. Ebben a hónapban e sorrendben kóstoltunk: almalevet, almát, körtét, répát, krumplit, céklát, édesburgonyát, tököt. Igyekszem a hozzátáplálási táblázatot szem előtt tartani és aszerint megválasztani, hogy mit miután adok neki, de figyelembe veszem, hogy mit tudok beszerezni frissen. Heti kétszer járok a piacra, hogy szert tegyek a legfrissebb alapanyagokra, és szerencsének titulálom, hogy éppen most kezdhetünk hozzátáplálni, amikor számtalan friss idényzöldség és gyümölcs kapható.
Amin túl vagyunk: A kötelező oltások első sorozatán, egyéves koráig nincs több szuri! Az utolsó alkalommal sírás sem volt! Minden hasfájós és székletprobléma megoldódott, mióta hozzátáplálunk. Egyik étel sem okozott számára hasmenést vagy székrekedést. Én is bármit ehetek már.
A hónap játéka: Továbbra is a képes könyvek nézegetése a kedvenc, ezért bővült a könyvtárunk egy Képes állatos könyvvel. Zong lett a második kedvenc. Napjában többször is keresi a kutyát, gagyorászik neki kedvesen és hangosan kacag, amikor a kutya fut vagy ugat. Szeretünk már a játszótéren hintázni, míg Kolos az ölemben ül, a teraszunkon ülve nézni, ahogyan a szél fújja az előttünk lévő fát, vagy az előttünk elhaladó kocsikat figyelni, beszélgetni róluk.
Az ötödik hónapot, ha egy szóval a kellene kifejeznem a változásnak vagy fordulópontnak hívnám a kisfiam fejlődésében. Azt tapasztalom, hogy mostantól kezdődik az az időszak, amire azt mondják, hogy a legszebb, a legtöbb örömöt okozza, és hogy minden nap produkál valami újat. Izgalomból nincs hiány, ezt aláírom! 🙂
Köszönöm, hogy olvastál, és ha nem szeretnél lemaradni a Babanapló többi részéről sem, akkor kövesd a blogot a Facebook-on, ha fotóért, pedig keresd az Anyaszörpöt Instagramon!
Kommentek