Amikor együttműködésre hívtam a bloggertársaimat – miszerint olyan bloggereket keresek, akik anyák és sportolnak is – akkor volt bennem egy személyes kíváncsiság. Baromi furdalta az oldalam, hogy mások hogyan oldják meg a sportolást a gyerek(ek), háztartás és a blogírás mellett. Nem titkolom, hogy számomra ez igazán nagy kihívás.
Csodálkoztam, hogy a felhívásomat követő pár percen belül már akadtak is jelentkezők, majd jó fél óra sem telt, annyian jelentkeztek, hogy ki kellett tennem a “telt ház” táblát. Amin még inkább meglepődtem, hogy sokuknak nem is egy gyereke van (valakinek öt!), és olyanok is akadnak köztük, akinek több blogja. Tényleg minden lehetséges, csak jól kell logisztikázni? Nyolc blogger és egyben édesanya nyilatkozik arról, hogy mit sportolnak és hogyan találják meg hozzá az időt és teret. A válaszok nagyon tanulságosak és sokoldalúak, jöjjenek hát ők!
Országh- Kiss Kata az Egy tejallergiás naplója és a Kata-pult blog szerzője:
A történetem azért érdekes, mert amíg nem voltam anyuka, épphogy köszönőviszonyban voltam a sportolással. Viszont évekig kőkemény ülőmunkát végeztem, felszedtem néhány kilót, amikor pedig „kopogtatott” a gólya, kicsit bepánikoltam, hogy tovább csúszok majd „lefelé” a kilók és a puhányság lejtőjén. Akkor jött az ihlet, amikor táppénzre jöttem. Sokszor negyedmaratonokat sétáltam, szobabicikliztem, de bármennyire is vigyáztam, a szülés után is csak maradt rajtam pár kiló plusz. Két hónap pihi után véletlenül bukkantam rá néhány kick-box videóra, illetve Tatarek Rezső iron box edzéseire. Sosem gondoltam volna, de nagyon megszerettem őket! Amíg el nem értem a kitűzött célom (ez kb. öt hónap volt), addig heti öt-hat alkalommal egy-másfél órát edzettem. A kemény munka meghozta gyümölcsét, négy-öt éve porosodó ruhadarabok kerültek elő újra! Most is odafigyelek, hogy ne puhuljak el, de a korábbi feszített tempó helyett úgy hetente két alkalommal tudok időt szorítani egy 50 perces edzésre, mellette gyakran beiktatok egy-egy nagyobb (kb. 7-8 kilométeres), tempós sétát. Eleinte a fogyás motivált, ma már a felfrissülés, a stresszoldás, és az, hogy legyen energiám a tömérdek teendőmmel megbirkózni. Sokszor nem könnyű megoldani gyerkőc mellett a dolgot, de ügyeskedni kell, az ő ritmusához alkalmazkodva. Mozgás az alvásidőben, vagy apukára bízva, kora reggel, vagy ha tudok, együtt a gyerekkel: akár lejárva a lábam babakocsival, ámokfutóként száguldozva a városban. 🙂
Mayerné Répási Adrienn, akinek három(!) blogja is van, az Adri könyvmoly, Életünk árnyoldalai és a boldog pillanatok, valamint az Adri sütödéje:
Sportolok, blogolok, három gyermek anyukája vagyok (5 éves és 3 éves nagylány és egy 5 hónapos nagyfiú). Kismanók előtt edzőterembe jártam, hastáncot oktattam. Aztán a kicsik érkezése után elszállt az időm. Így “mozogj anya, amikor tudsz” van jelenleg. Ez pontosan azt jelenti, hogy itthon zumbázok videókról, saját kútfőből kismaszattal a hátamon olykor, néha a két nagyobbal körbevéve. Nagy ritkán, mikor mindenki délutáni sziesztázik, egyedül csendesen. Vagy saját testsúllyal, babát súlynak használva kitöréseket, guggolásokat és hasonlóakat végzek, ha van 20 percem a nap bármely szakaszában. Edzek ebédfőzés közben vagy babázás közben , takarítás mellett . Este, míg szaladgálnak a nagyok. Vagy legtöbbször reggeli, délelőtti móka. A Kicsi a pihiszékben kacag anya fáradozásain. Nagyokat sétálok, sokszor rohanok a magamra kötött babával az oviig.
Balázsné Sándor Zsuzsanna az Egy egészségesebb élet blog írója:
Farkas Patrícia A Lini & Mommy blog szerzője:
Rengetegféle mozgásforma megtalálható a repertoárban, így mindenki megtalálja a neki megfelelőt. Nekem a Piloxing és a Total Body lett a kedvencem, de időnként beiktatok egy kis latin fitneszt, és formatornát is. 15 kilótól szabadultam már meg, de ehhez tulajdonképpen nem csak a mozgás járult hozzá, hanem az is, hogy megfogták a kezem, és nem is eresztik. Különböző fogadalomcsoportokat hoztak létre, amiknek tagjai hasonló cipőben járnak, egy célért küzdenek, így segítik egymás haladását. Plusz vannak mentoraink, akik az egész csapat motorjai, dietetikustól kapunk étkezési tanácsot, és időközönként összejöveteleket szervezünk, ahol esetenként sportolunk, máskor bulizunk.
Kiss Virág, az Ez egy chopperédes, az Egyszerűen csak futok és a Vegatár konyha oldalak szerzője:
Netti, a Home Made Életünk blog szerzője:
Három gyerek és munka mellett kalandos út volt, amíg rátaláltam arra a sportra, ami belefér a napomba. Először elgondolkoztam a futáson, de mivel esélytelen, hogy a reggeli rutinba beleférjen, így azt helyből passzoltam. Majd jött az ötlet, hogy van Xboxunk, majd edzek azzal. Meg is kaptam ajándékba a Nike Tainert, de rá kellett jönnöm, hogy nincs egyben annyi időm, hogy végigcsináljak egy edzést vele. Itt majdnem feladtam, amikor elterveztem, hogy amikor nem dolgozok, a gyerekek suli/ovi idejében eljárok majd jógázni (optimista anyuka vagyok). Amikor már az ötödik héten is közbejött valami program a jóga helyett, akkor feladtam.
Pár nap elteltével megláttam a tesóm polcán, majd kölcsön is kértem a Fegyencedzés című könyvet. Hiszek az isteni jelekben, és ezt annak vettem. Már ötödik hónapja csinálom, és úgy érzem, hogy megtaláltam, ami illik hozzám. Azon kívül, hogy menő a neve, illeszkedik a napirendembe, nincs szükség hosszú előkészületekre, flancolós felszerelésekre…Ha van öt percem, gyorsan letudok egy sorozatot és rohanok tovább. Facebookozás közben csinálom a fekve végzendő gyakorlatokat, így tényleg nem vesz el sok időt a napomból. A gyerekek nagyon büszkén mesélik a suliban, hogy anya tud fejen állni és húzódzkodni is :O Milyen menő nem? 😀 Nem utolsó sorban pedig sokkal jobb az erőnlétem, a közérzetem és a strandon is büszkén fogok rohangálni a három gyerek után 🙂 Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki!
Netti edzésébe bepillantást nyerhettek az itt található videón.
R. Fonyó Barbara, a Mom With Five családi magazin írója:
Több mint egy éve már, hogy futni kezdtem. És nem, nem azért, hogy mihamarabb olyan erőnlétre tegyek szert, amelyre támaszkodva bármikor képes lennék elfutni Narniáig, hátrahagyva az öt gyereket Férjjel megspékelve, oldják meg a gondjaikat egyedül, de még csak nem is azért, hogy visszanyerjem a szülések előtti, soha-nem-is-volt alakomat.
Ezek közül egy sem motivált akkor, amikor 2016 tavaszán először öltöttem magamra a futócipőmet. Na, jó, Narnia egy kicsit…
Akkor mégis miért vágtam bele? Az ok igen egyszerű. Magamért futok. Meg az egészségemért. És e kettő révén a családomért. Hogyan? Elcsépelten hangzik, de öt gyerek mellett az én-idő fogalom nagyon is felértékelődik, különös tekintettel arra, hogy nagyon nagycsaládos anyaként, én és az idő régóta nem egy univerzumban létezünk.
A futással, erősítéssel töltött napi 35-40 perc olyan intenzív önmagamra figyeléssel, valamint egyedülléttel – egy nagycsaládban ez valóságos kincs, amely mindenkinek, nemtől, kortól, a családban betöltött szerepétől függetlenül jár – ajándékoz meg, amelyből képes vagyok újra és újra erőt meríteni az anyasághoz, képes vagyok megadni azt a figyelmet a szeretteimnek, amelyre szükségük van.
Hiszem, hogy nem a megtett kilométerek vagy a gyorsaság a lényeg (egyik sem az erősségem, de heti ötször felkelek, felveszem a futóruhámat, akkor is, ha a hátam közepére kívánom…), hanem maga a mozgás és ami következik belőle: egy testileg-lelkileg magabiztos(abb), kiegyensúlyozott(abb), egészséges(ebb) én, amelyből aztán egy egész család profitál.
Már csak egy problémára kéne megoldást találnom, még keresem a pontot, amikor elmondhatom: szeretek futni. Érzem, már nincs messze…
Felícia a Párnázatos blog tulajdonosa:
Hét évvel ezelőtt egy lovasbaleset miatt több darabba tört a vállam, ami sajnos azóta sem jött teljesen helyre. Az éveken át tartó tartós aszimmetrikus terhelés miatt olyan állapotba kerültem, ami az elején még csak alkalmi, aztán szinte folyamatos fájdalommal járt, ami a hétköznapi mozgásomban, sőt még az alvásban is jelentősen korlátozott.
Amióta McKenzie-gyógytornára járok, minden megváltozott. A gondos felmérés alapján megválasztott gyakorlatok, azok típusa, nehézsége, fokozatos bővítése már a kezdetek óta éreztetik a hatásukat. Persze ehhez az is kell, hogy otthon is tornázzak minden nap, ami kisgyerekesként nem kis kihívás, de mivel elég motivált vagyok, ezért akár éjjel egykor is nekiállok hengerezni.
Előfordult már, hogy a fiamat is vinnem kellett az gyógytornára, hát érdekes volt, szerintem többet mozgott, mint én, de nem volt vészes. Otthon pedig, ha nappal tornázom, a gyerekek kényszert éreznek, hogy azonnal anyára pattanjanak… A kislányom már szinte igényli is, hogy csináljam a gyakorlatokat, mert sokszor ő hozza utánam az SMR-hengert, jelezve, hogy edzésidő van. Na, hát így nyer új értelmet anya lovaglása…
Köszönöm az együttműködést minden blogger-és anyatársamnak! Megállapítottam, hogy van még hová fejlődnöm kitartás és időbeosztás szempontjából. Igazi hősök vagytok, mindannyiatok történetében olyan erőt véltem felfedezni, ami engem is motivál. Nagyon szeretem ezt a bejegyzést, értékes gyűjtemény számomra és büszkén teszem közzé. Sok szerencsét és kitartást kívánok nektek a továbbiakhoz!
Ha tetszett a bejegyzés, és frissen szeretnél értesülni a többiről, akkor kövesd a Facebook oldalt, inspiráló képekét az Instagramot! Futáshoz, jógához, motivációhoz ezt a csoportot ajánlom, melyet közösen szerkesztek másik két társammal.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: