Akik rendszeresen olvastok tudjátok, hogy a terhességem alatt sokat híztam, szülés után maradt rajtam tizenöt kiló felesleg és szétnyílt a hasizmom. A terhesség utolsó három hónapját elől fekvő méhlepény miatt szinte csak ágyban vagy pihenve töltöttem, és hogy ennek a hatására vagy sem, de nagyon gyengének éreztem magam a szülés után. Nehezemre esett tartani a babámat (hordozóba nem is tudtam magamon vinni), az is gondot okozott, hogy felüljek. A hasam előre domborodott, deformálatlan volt, a bőröm kinyúlt. A tükröt messzire elkerültem az első hónapokban, az is megfordult a fejemben, hogy elkezdek hasplasztikára gyűjteni. Nem zavart volna, ha egy kicsit párnásabb a hasam, sem a kilók, hiszen szültem, de ahogyan éreztem magam a bőrömben, azt nem akartam elfogadni.
Éppen négy hónapos volt Kolos, amikor jelentkeztem egy LoveYourBelly tanfolyamra Bagyinka Tímeához. Ma is áldom az eget, hogy Őt küldte nekem. Addig mindenki azt hajtogatta, hogy: – Á, nincs nagy gond, meg szültél, majd magától visszaáll minden, másnak is szétnyílik, ráérsz még, törődj bele stb. Timi közölte, hogy gáz van, baj is lehet belőle (köldöksérv, gerincsérv), nincsen izmom, nagyon kemény lesz, de rendbe lehet tenni.
– Bikinimodell is lehet még belőletek! – hangzott el az első mondat a tanfolyamon. – Haha!- gondoltam- Én simán kiegyeznék azzal is, ha rám jönne a bikinim, és mondjuk nem lógna rá a hasam az alsó részére. Aztán jöttek a gyakorlatok és a felismerés, hogy a pózt sem bírom megtartani, amiből kiindulni kell, nem hogy egyet is megcsináljak belőlük. Magáról a tanfolyamról és a szétnyílt hasizomról írtam bővebben ebben a cikkben. Őszintén szólva nem voltam lelkes, amikor hazaértem a tanfolyamról. Elkeseredett voltam, és olyan messzinek láttam a célt, hogy nem voltam benne biztos, hogy érdemes elindulni. Aztán matracra huppantam. Megmutattam Szabinak, hogy mit kellene csinálnom tizenkét héten át (aztán meg egy életen, mert a szétnyílt hasizom nem múlik el). Csak azért nem bőgtem, mert már megtettem korábban, és mert Timi azt mondta, hogy: – Sírni csak a győzteseknek szabad! Én pedig vesztesnek éreztem magam, aki szeretné feladni ezt a harcot még mielőtt belemegy.
“Erős vagyok! ” – ez a mai mantrám.
Kicsit vártam, hogy Szabi felment, azt fogja azt mondani, hogy ne csináld, ne kínozd magad vele. Nem tette. Utólag azt hiszem, hogy nagyon erősnek kellett lennie, hogy hallgassa a szenvedéseim. Tízből örültem ha ment kettő vagy három minden gyakorlatból. Fél óra torna után vörös voltam, szakadt rólam a víz és fájt a fejem az erőlködéstől. Megnéztem a naptárban, hogy június végére telik le a tizenkét hét. Baromi hosszúnak tűnt, próbáltam egész éves viszonylatban ránézni a dologra. Azt gondoltam, ha az egész életemet veszem alapul, akkor ez a tizenkét hét nagyon rövid idő. Az első négy hetet így szenvedtem végig. Mindig azt hittem, hogy feladom. Sokszor Szabi parancsolt rám, hogy irány hasizmozni. A naptárba piros filccel jelöltem a napokat, amikor megcsináltam a gyakorlatokat. Adott némi motivációt, hogy gyűltek a piros színű bejegyzések. Közben elkezdtem futni és jógázni. Heti három kardió edzést javasoltak a tanfolyamon. A terhesség előtt rendszeresen futottam, úgy gondoltam, hogy a futás majd most is ad elég önbizalmat, kedvet. Mit adj Isten a futás is baromi nehéz volt! Nem akartam elhinni, de a lábaim mintha ólomból lettek volna, féltem, hogy nem tudom őket eléggé megemelni és el fogok esni. Eltűnt róluk az izom, még sosem láttam őket ilyen erőtlennek. Alig ment három kilométer. Kétszer meg is kellett állnom. Csak azért húztam újra fel a cipőt, mert emlékeztem, hogy régen mennyire szerettem futni, és mert újra akartam azt érezni.
Két hét után tudtam először növelni eggyel a gyakorlatok számán. Négy hét után lettem elég erős, hogy egyáltalán megérezzem, hogy egyes gyakorlatokat hogyan kell helyesen kivitelezni. Mivel nem volt elég izmom, terheltem az ízületeim és a tenyerem, ezek sokszor fájtak.
Nincs kifogás, csak kitartás!
Jobban is éreztem magam, könnyebb lett felülni és emelgetni Kolost. A futás is kezdett jólesni, egyre hosszabb távokat sikerült megtenni. A szétnyílás kétujjnyiról egyujjnyira szűkült. Ezután az eredmények és az érzeteim adták a motivációt a folytatáshoz. Egészen a nyolcadik hétig, ott megint megtorpantam. Már vagy három hete stagnált a súlyom, és a képeket összehasonlítva nem volt akkora különbség, mint az első négy hét után. Azt gondoltam, hogy a gyakorlatok megtették a maguk hatását, ennyit tudtak belőlem kihozni. Készültem abbahagyni, elsumákoltam az edzéseket, heti öt helyett kétszer vagy háromszor vettem rá magam. Persze fogytam már három kilót, de nem kifejezetten a hasamra. A fogyás nem lehet lokális, és naná, hogy nem oda fogyunk először, ahová szeretnénk. A terhesség alatt úgy örültem, hogy lett fenekem és combom, mert előtte lent túl vékony voltam. Először ezek a testrészek lettek karcsúbbak. Babakocsis futás közben mindig elsuhanok egy kirakat előtt. A nyolcadik héten, ha megláttam magam az üvegben, arra gondoltam, hogy úgy nézek ki, mint egy pók. Vékony lábakon , nagy hassal, párnás háttal futok előre görnyedve. Aztán az jutott eszembe, hogy a tanfolyamon ajánlott étkezést nem igazán tartottam be, pedig csak egy kis odafigyelést igényel. Egy próbát még megér – gondoltam – és teljesen elkerültem a cukros és fehér lisztes dolgokat, és többször ettem kevesebbet, lassú felszívódású szénhidrátokat fogyasztottam, reggel többet, estére egyre kevesebbet. A tornákat pedig elkezdtem a szabadban végezni futás után, illetve egy kicsit változtattam a sorrenden. Ez a változás adott újra erőt a folytatáshoz. A tizedik héten már képes voltam minden gyakorlatból megcsinálni tízet és a jobb napokon plusz egy-kettőt is. A tizenkettedik hétre jelentősen megnőtt a futóteljesítményem, és a jógapózaim is sokkal szebbek lettek. Azt kell mondjam, hogy mindkét sportban erősebb vagyok, mint a terhességem előtt. A tartásom sokkal szebb, végre ki tudom magam húzni és meg is tudom tartani akár egész nap. Tartásproblémáim már nagyon régóta voltak. Ha tudtam volna régebben, hogy ezek a gyakorlatok rá a orvosság, elmegyek erre a tanfolyamra sokkal korábban! Erről jut eszembe, hogy nem csak olyanok mehetnek rá, akik szültek, hanem akik erősödni szeretnének vagy akár kismamák.
Tegnap jógáztam itthon, Szabi odajött hozzám, és azt mondta: – Milyen gyönyörű vékonyra gyúrtad magad! 🙂 Kell ennél nagyobb elismerés? Ma voltam jógázni, és én magam is alig hittem el, amit a tükörben láttam. Tetszett! 🙂 Nem érzem azonban, hogy végeztem. Letelt a tizenkét hét, és ma futás után tíz percet a játszótéren erősítettem. Hozzászoktam ezekhez a gyakorlatokhoz, élvezem a hatásaikat, örökre része lesznek az edzéseimnek, az életemnek. Mióta erősebb vagyok, jobban élvezem a futást és a jógát is, igazi sportember lettem, szóval nincs megállás, igaziból minden most kezdődik! Kilóban nem zajlott olyan nagy dolog, mint kinézetre. 63,5 kilóval indultam és most vagyok 59 kg. Nem mértem magam centivel, de annyit mondhatok, hogy a melltartóimat a legbelső csattal csatolom a külső helyett, illetve a hordozót, amiben Kolost viszem folyamatosan szűkebbre kell vegyem a derekamon. A bőrömre nem használtam semmit, idővel magától simult ki. Még nem tökéletes, de én nagyon örülök már ennek is.
Nem szaporítom tovább a szót, beszéljenek most már a hasfotók! 🙂
Kedves LoveYourBelly, kedves Timi! Innen üzenek, hogy nagyon köszönöm a segítséged! Igazi kincset kaptam tőled, egy új ember lettem, egy anya, aki jól érzi magát a bőrében! Örökre hálás leszek érte!
Köszönöm az olvasást, nézz be máskor is! Kövesd a blog Facebook oldalát, ahol értesülhetsz a friss posztokról, ha pedig motiváló képeket néznél rólam, kövess Instagramon!