Közel öt éve annak, hogy haza költöztünk Ciprusról. Egy évvel több, mint amennyit ott éltem. Négy esztendő elég hosszú idő ahhoz, hogy úgy érezzem, hogy Ciprus a második otthonom. Jó pár dolgot tanultam meg a külföldi életem során, és az utolsó év elhozta nekem a legnagyobb ajándékot, megismerkedtem Szabival. Majd haza költöztem, ő pedig jött velem (eredetileg erdélyi származású). Ezt a történetet amúgy már talán ismeritek. Most inkább arról szeretnék írni, hogy milyen volt visszatérni a szerelmünk szigetére nyaralni, immáron feleségként, anyaként, családdal.
Családi medencés fürdés a régi otthonom medencéjében
Le kell szögezzem, hogy Szabi szülei továbbra is kint élnek, igaziból náluk voltunk látogatóban, velük laktunk, így még inkább úgy éreztük, hogy haza megyünk. Elég nagy bátorságnak tűnt Kolossal repülni, egy trópusi hőmérsékletű országban két hetet eltölteni, de minden a legnagyobb rendben volt. Már a budapesti reptéren Kolosnak nagyon bejött a gyerekeknek szánt játszósarok. A gépen hamar kipurcanva elaludt. Igaz, az utazás második felében be kellett vetnem animátori képességem, hogy elszórakoztassam, mert nem igazán tetszett neki a kis hely. Szerencsére nem váltott át nyiváKolos üzemmódba, a le – és felszállás is zökkenőmentes volt. A reptéren a nagypapája várt ránk, akitől persze elsírta magát, hiszen idegennek titulálta, és az idegenekkel továbbra sem jön ki. Aztán szegény nagyszülőket ki kellett ábrándítani, hogy ez nem az a fajta gyermek, akinek bejön az intyem-pöntyöm az arcába, nem szeret a szülei kezéből átvándorolni sehová, és azt sem kedveli, hogy taperolják. A legjobb ha tudomást csak titokban vesznek róla, és megvárják, míg ő közelít. Egyébként az első hét végére már nem nyafogott, ha hozzászóltak, a második héten simán elmaradt a nagyszülők kezében, a nyaralás végére pedig volt, hogy átkéredzkedett hozzájuk, vagy megnyugodott a mama énekétől. Így történtek meg azok a forradalmi pillanatok az anyai életemben, hogy rá tudtam hagyni a gyerekem rövidebb időre másra. Szabival együtt búvárkodhattunk, esti fürdőztünk.
A második héten megpróbálkoztunk este kettesben kimenni miután a babánk elaludt, ez lett volna a házassági évfordulós randink. Annyiban valósult meg, hogy egy cukrászdában kikértük a csupa fagyis, karamelmártásos, mogyorós, habos palacsintánkat (mondhatni néha belefér, meg nekem úgy rémlett, hogy régen odavoltam ezért a desszertért), amit aztán nem bírtunk megenni, sőt borzalmas hányingerrel küzdöttünk utána. Éppen igyekeztünk lesétálni a tengerparton ezt a megrázkódtatást, amikor is jött a telefon, hogy jönnek értünk, mert Kolos felébredt és vigasztalhatatlan. Így kéz a kézben futottunk a Beach road-on, hogy mielőbb haza érhessünk. Gyakran öntöttek el emlékek az ott tartózkodásunk során. Erről az esetről az jutott eszembe, hogy fiatalkorom mámoros éjszakáin éppen így rohangáltam át az úton hányingerrel küszködve egyik buli után a másikba a barátnőimmel. Semmi sem változott és mégis minden. 🙂
Ha nem a parton vagy a vízben jógáztam, akkor este későn az udvarban a csillagos ég alatt a macskák és az udvari kutya társaságában. Azt hiszem, hogy tudnék újra itt élni, sőt inkább úgy mondanám, hogy adnék egy másik esélyt, hogy a mostani énemmel is kipróbáljam itt magam. Jelenleg nem áll módunkban külföldre költözni újra, de ki tudja mit hoz a jövő, nyitva hagyjuk ezt a lehetőséget.
A gyerekeknek Cipruson felnőni egy álom lehet. Kolos imádta a tengert, a partot, a homokozást. Nagyon sokat mozgott, felfedezett, elképesztő sokat fejlődött kint. Megtanult mászni, felállni, nagyokat aludt a parton, éééésss (dobpergés) hoztunk haza magunkkal két fogacskát is! 🙂 Odakint volt etetőszéke, velünk együtt leültettük enni (most már itthonra s beszereztünk egyet), így szinte észrevétlenül elkezdett rendes ételt fogyasztani reggelire és vacsorára is. Továbbra is szopik naponta többször is, éjjel is, de azt hiszem, hogy egyre kevésbé evési célból. Meglátogattunk pár régi ismerőst. Nem akartam nagy viziteket csapni, ne azzal teljen az idő, inkább csak a legközelebbi barátnőimmel találkoztam. Arra viszont kaptam egy délutáni tengerparton eltöltött kimenőt. Borzasztóan feltöltött. Egyébként is királynő életem volt odakint. Szabi szülei még mosogatni sem engedtek, nem végeztem semmilyen házimunkát, és Kolosra is négyen voltunk. Mondjuk így is ki tudtunk fáradni tőle, ahogy Szabi mondta, Kolosnak elég kemény munka lehet négy embert folyamatosan szórakoztatni. 🙂
Baromira élvezte a kitüntetett figyelmet, mi pedig a törődést, amit odakint kaptunk. Nagyon köszönöm Szabi szüleinek! Mióta itthon vagyunk érzem igazán, hogy kipihentem magam, és hogy mennyire kimerült voltam korábban. Sikerült feltöltekezni, és jó lenne sokáig élvezni ezt a hatást. 60%-ban még egy könyvet is elolvastam! 🙂 Két hét csupa jóság elég hosszú idő. Amellett, hogy feltöltött, nehéz is a visszaállás a hétköznapokra. Hétfőn még könnyes szemmel ment, de napról napra könnyebb. Vasárnap szállt le a gépünk (20 fokkal kevesebb volt, mint felszálláskor), és lassan-lassan mi is haza érkezünk. Boldogok vagyunk, hogy ott lehettünk!
Köszönöm, hogy olvastál! Ha tetszettek a képek, és megnéznél belőlük többet, akkor látogass meg Instagramon is!