Nagyjából hat hónapos volt Kolos, amikor elkezdtem rendszert és ritmust felállítani az életünkben. Előtte nem próbáltam, mert azt hallottam, hogy a gyerek egy éves koráig teljesen felesleges vele próbálkozni, mert úgyis felborul. Ez az állítás valahol igaz, mert valóban minden változik, de nekem mégis sikerült. Kipróbáltam és működik! Ma már bánom, hogy nem korábban. Közel három hónap tapasztalatát osztom meg arról, hogy hogyan tettem ritmusosabbá, kiegyensúlyozottabbá és könnyebbé az életünket.
Forrás: daytoremember.net
Az ok, amiért elkezdtem ezen gondolkodni, az én voltam. Alapjában véve szétszórtságra hajlamos ember vagyok, és a rendszeresség, a rituálék valamint a szabályok nekem nagyon sokat segítenek, hogy biztonságban érezzem magam. A ritmus nem csak egy biztos támpont, hanem energiaspórolás, hiszen sokkal kevesebb döntési helyzetbe és morfondírozásra van szükségem általa. Egyébként a ritmus szerinti élet szerintem minden ember szükséglete. Régen az emberek a nappal keltek és feküdtek le, a nagymamáméknál megvolt, hogy melyik nap a mosónap, mely napszakban lehet vásárolni menni, a hónap mely hétfőjén van a nagyvásár. Amikor nem volt gyerekem, akkor is volt hetirendem, például minden pénteken takarítottam, vagy minden hónap első hétvégéjén mentünk bevásárolni közösen Szabival. Ezek a szokások már nem voltak kérdésesek, nem kellett megbeszélnünk, hanem mindenki tette a dolgát.
Arra gondoltam, ha a rendszeresség jót tesz nekünk, akkor lehet, hogy Kolosnak is jó lenne. Megfigyeltem, hogy vannak-e gyakran ismétlődő szokások az életébe (például, hogy általában mikor álmosodik el, vagy mikor szeret enni). Ezek nem voltak minden nap pont ugyanabban a percban, vagy akár órában, inkább egymást követő periódusoknak hívtam őket. Aztán megvizsgáltam az én szokásaimat, a kötelezően elvégzendő dolgaimat és a kikapcsolódási lehetőségeimet. Felírtam, hogy mennyi minden kell beleférjen egy napomba, és fontossági sorrendet állítottam fel. Például nekem fontosabb, hogy minden nap tudjak egy fél órát aludni napközben, mint az, hogy főzzek. Ha pedig én jobban érzem magam úgy, az kihat mindenki másra. Úgy osztottam be a teendőket és a kikacsolódási tevékenységeket, hogy mindenre jusson idő. Mindent összevetve így néz ki az periódusokból álló napirendünk.
Nagyjából reggel hét és nyolc között lezajlik. Az ébredésben Szabihoz igazodunk (kis lakásban nincs is más választásunk) . Ő hétkor kel minden nap, és Kolos is az esetek többségében. Ritka, hogy korábban vagy később ébred fel, a hétórás kelést szerintem már a pocakomban megszokta, mert már akkor is mindig hétkor keltünk. Ha mégis megébred korábban, akkor jelzem a magatartásommal, hogy még nincs itt a felkelés ideje. Keveset és csendben beszélek, marad a sötétítő elhúzva, nem kelünk ki hétig az ágyból, hanem ott könyvet nézünk, összebújunk, szopizik még, vagy kutyát simogatunk. Hétkor csörög Szabi telefonja, akkor hallhatóan zajosabb és mozgalmasabb lesz az élet. Köszöntjük egymást, kikelünk az ágyból, Zong heves csaholással és nyalogatással mindenkit üdvözöl. Kolos mostanra azt is megszokta, hogy a kiságyába teszem, amíg elkészítem a reggelit, és Szabinak szendvicseket csomagolok. Nagyjából 10-15 percnyi időt hagy erre nekem, szóval iparkodnom kell, mert aztán elkezd elégedetlenkedni. Általában együtt reggelizünk mindannyian.
Nagyjából nyolc és tíz között vagyunk aktívak. Ilyenkor általában elmegyünk otthonról. Vannak napok, amikor futunk és jógázunk ezekben az órákban, de van, hogy vásárolni a piacra és/vagy a közértbe. Kolos alszik a babakocsiban közel egy órán át, így van időm sportolni. Igyekszem a bevásárlást heti két napban elintézni, többnyire hétfőn (közértben) és pénteken (piacon) vásárolunk, kedden és csütörtökön futunk és/vagy jógázunk, szerdán mondókázni megyünk. A bevásárlás és a jógázás is játszóterezéssel végződik, ha engedi az idő. Itt a mondóka az a program, ami nem illik a napirendünkbe (de ez a helyzet áll fenn minden délelőtti programmal), mert fél tízkor kezdődik, és Kolos pedig még alszik. Szerencsére a program egészen tizenegyig tart, így belefér, hogy amíg nem kel fel, addig a mondóka helyszíne előtt sétálunk, és csak akkor megyünk be, ha megébredt. Mindenki tudja már, hogy lehet, hogy késünk a napirendünk miatt. Az is működik az utóbbi időben , hogy besétálok vele a mondókára miközben még alszik. A folyosón hagyom nyitott ajtó mellett. Gitárszóra vagy éneklésre ébred ilyenkor, és amikor úgy tűnk, hogy készen áll, kiveszem, hogy csatlakozzunk a mondókázáshoz. Ehhez valószínűleg fontos tényező, hogy a környezet már nem új számára, így nem ijed meg, amikor ott felébred.
A kondipark, ahol futás után edzek, jógázok
Maximum délután egyig igyekszem elvégezni minden háztartással kapcsolatos tevékenységet. Nekem ez a nap legkeményebb része (és lehet, hogy ekkor már kilométereket futottam és bevásároltam), de megéri belehúzni, mert utána jön a délutáni pihenés, vagyis az énidőm. Ilyenkor főzök valami gyorsat. Hét közben csak heti kétszer főzök magunknak, és a hétvégén egyszer. Nagyon leredukáltam a konyhában töltött időmet, egyszerű és gyors ételeket készítek. Előre tervezem a menüt, két napra elegendő adagokat készítek, és szoktam kaját rendelni. A lényeg, és ez a legfontosabb szabálya a napirendemnek, hogy annyi házimunkát végzek, amennyit délután egyig meg tudok csinálni, illetve, hogy a hétvégéből is csak egy délelőtt mehet el a háztartásra. Ez az egyetlen esélyem van arra, hogy ne legyek teljesen kifacsart és jusson elég minőségi idő a családomra és magamra. Nem egyszerű ilyenkor Kolost lekötni és mellette végezni a dolgom. Egy darabig elvan az ágyban, majd játszik, az utolsó fél órában nagy eséllyel a lábamnál csúszkál, vagy a hátamon hordozóban “besegít”. Ilyenkor zenét is hallgatunk. Ezzel is jelzem, hogy most az önálló játék időszak van (lenne). Egyre inkább azt gondolom, hogy Kolos már érti ezt, és ameddig csak tőle telik lefoglalja magát. Ebéddel zárul ez a periódus, Kolossal együtt szoktam ebédelni.
Ekkorra én már olyan fáradt vagyok, mint a gyerek előtti életemben esténként voltam. Szóval jól esik a csend és a pihenés. Evés után elhúzom a sötétítőket, tisztába teszem Kolost és lefekszünk aludni. Mostanra az esetek 90%-ban el is alszik vagy tíz percen belül, de amikor elkezdtem a ritmust bevezetni, akkor volt, hogy ez kitolódott. Olyankor hagytam, hogy evés után egy kis játék legyen, és csak később alvás, amikor elálmosodik. Eleinte megfigyeltem, hogy melyik az ő ritmusa, melyik fordul elő többször. Legtöbbször álmos volt evés után, ezért az alvást kezdtem el megsegíteni ilyenkor. Sötétítés, rend (játékok elpakolva), összebújás, szopizás és a csend az eszközeim. Érdekes, hogy a kutya is felvette ezt a ritmust, és magától készül ő is aludni, amint Kolos befejezi az evést. Ezzel segít jelezni, hogy pihenés következik. 🙂 Egy hónap kellett ahhoz, hogy Kolos következetesen ebéd után aludjon. Viszont mióta beállt, nagyon hosszan alszik délután (1,5- 3 órát), és sokkal kiegyensúlyozottabb utána. Egyébként az egész napirendtől sokkal kiegyensúlyozottabb ő is és én is. Ilyenkor gyakran én is alszok, blogolok, olvasok, néha jógázok, meditálok, csokit szopogatok tejeskávéval. Nem végzek házimunkát! Maximum akkor, ha nagyon nem sikerült befejezni valamit, és csak pár percet vesz igénybe az elvégzése (asztal letörlése, ruhák elrakása, teregetés, felmosás).
Alvás után jön el a mi időnk! Mintha Kolos is tudná már, mosolyogva szokott ébredni, megörülünk egymásnak. Az első nyöszörgésre ott termek mellette, jelezve, hogy csak az övé vagyok, és izgalmas játékok várnak ránk. Ebben a periódusban uzsonnázunk és bent játszunk egyet. Ilyenkor megint szabad a pálya a kupinak és a hangoskodásnak. A kutya ugrál, futkos körülöttünk, a folyosóra is ki szoktunk menni mászni, járkálni, labdázni. Ez amúgy egy rövidebb szakasz, és pontosan véget ér, ugyanis délután öt órakor csörög a telefonom, ami azt jelenti – és tudja ezt már nálunk kutya és gyerek is – hogy apa hív, mert végzett a munkával és elindult haza. Felkerekedünk és indulunk elé. Ha véletlenül nem végezne, akkor is igaz a felkerekedés rész, a kutyát ilyenkor is le kell vinni. Ismét séta és/vagy játszótér következik. Amíg az idő engedi, kint maradunk mindannyian, ez továbbra is megmarad a közös játék időszakának. Egészen vacsoráig tart még bent is. Kolos ilyenkor egyébként már elég nyűgős, egyre nehezebb lekötni.
Vacsi után fürdés (egyik este én, másik este Szabi fürdet). A fürdés után már nincsen zene, kupi és erős fény, jelezvén, hogy elcsöndesedés következik. Ha úgy látom, hogy még nem álmos a baba, akkor is ágyban töltjük a fennálló időt, általában a kedvenc mondókáskönyvből énekelünk, mondókázunk. Általában este kilenckor Kolos szunyál. Ilyenkor ismét van egy kis én-, illetve Szabival kettesben töltött időre lehetőségünk. Mi amúgy nagyon magunknak való lelkek vagyunk, szeretünk egyedül lenni, így ő általában tanul, én jógázok, olvasok, blogolok. Heti egyszer pedig együtt töltjük az estét.
Nem teljesen így néz ki. A periódusok cserélődnek, egymásba csúsznak, van, sokszor nem vagyunk otthon. Jó ha sikerül a délutáni alváshoz igazodunk, de ha mégsem, akkor elengedjük. 🙂 A kivételek erősítik a szabályt! Azt gondolom, hogy Kolos ma már tudja, hogy a hétvége az más. Ettől nem borul fel a ritmus, hétfőtől megint jól működik.
Tudom, hogy leírva nagyon katonásnak tűnik az életünk, de nem az. Egyrészt azért, mert hozzánk igazított a napirendünk, másrészt rugalmas (nem időpontokban kell gondolkodni). Mióta így élünk, azóta úgy érzem, hogy sokkal nagyobb a szabadságunk, több az együtt töltött – és a magamra szánt idő, jobban tudok koncentrálni a feladataimra. Eleinte az okozott nehézséget, hogy a bevezetés időszakban elég merev voltam. Ha nem sikerült betartani a napirendet, akkor ideges lettem. Érdekes, hogy éppen a beosztottság tanított meg rugalmasnak lenni. Ha valamiért felborul minden, akkor el kell engedni, és folytatni kell ott ahol vagyunk, vagy másnap reggel. Szóval nincs vész, semmi sincsen kőbe vésve. Hogy Kolosnak jó ez így, az nem vitás. Kipihentebb, kiegyensúlyozottabb gyerekem lett. Az a magyarázat, hogy tudja, hogy mire számít. Fősulis koromban egyszer egy nyarat Angliában töltöttem bébiszitterként. Nem tudtam túl jól angolul akkoriban, illetve – vagy éppen ezért az anyuka sem volt túl kommunikatív velem. Szinte sosem mondta el, hogy mikor hová megyünk, mit fogunk csinálni. Gyakran úgy ültem be a kocsiba, hogy nem tudtam, hogy bevásárolni indulunk, vagy valahová, ahonnan nem jövünk haza egész nap. Találkozni fogunk-e valakivel, egyáltalán meddig kell ülni a kocsiban? Nagyon bizonytalannak, sebezhetőnek éreztem magam attól, hogy teljesen kiszámíthatatlan volt az életem. A gyerekeknek (és a kutyáknak) nagyjából ilyen lehet, ha nincsen napirendjük.
Nekem annyira bejött a napirend, hogy egyéb területeket is megrendszereztem az életemben. Lett menütervem, Keep-et használok minden listámhoz, megosztott naptárat Szabival, de ezekről majd egy másik bejegyzésben írok.
Egyébként éppen a napirendünk bevezetése körüli időszakban akadt a kezembe az Kim John Payne az Egyszerűbb gyermekkor című könyve, aminek egy egész fejezete foglalkozik a napirend témával. Egy Facebook csoport is épült már erre, ahol további egyszerűsítési tippeket lehet találni.. Ha már itt tartunk, az egyszerűség az egyik legfőbb alapelv az életünkben, követője vagyunk az önkéntes minimalizmusnak, és ezt a gyereknevelésben is szeretném megtartani. A másik könyvet éppen ma nyomta a kezembe egy anyuka a mondókán, a Suttogó titkai. Amikor kinyitottam, éppen a napirend fejezet ugrott a szemem elé, Tracy Hogg 4É névvel illeti az ide vonatkozó részt. Elolvastam és ott is megerősítésre leltem. Szerinte a napirend már születéstől kezdve működik.
Én esküszöm a napirendre, nekünk könnyebb lett az életünk, szorgalmazom, hogy próbáljátok ki! Az enyém csak egy példa, ajánlom, hogy mindenki alakítsa ki az ő családjának legmegfelelőbbet.
Köszönöm, hogy olvastál! Hamarosan megírom a folytatását ennek a résznek. Ha nem szeretnél lemaradni róla, akkor kövesd a Facebook oldalt is!