Anyaszörp

Heti örömök

PicMonkey Image

Félidő! Elérkeztünk a huszadik héthez, kirándultunk és ajándékunk érkezett Ciprusról! Erről szólnak a Heti örömök…

♥ Tagadhatatlanul elkezdett látszani, hogy babát várok. Aki csak meglát meg is kérdezi: – Babát vársz? Sőt, egyik nap sétáltattam a kutyát, és már éppen a házunk előtt jártunk visszafelé, amikor az első emeleti cigány asszony hangosan elkurjantotta magát szőnyegporolás közben: – Kisbabát vársz? Na végre megadta az Úristen! – Meg, bizony, meg – visszarikkantottam. Szóval így megy mifelénk a várandósok lebukása. :-)♥

♥ Védőnőnél jártam a héten, meghallgattuk a baba szívhangját, mértük a súlyom, vérnyomásom stb. Úgy tűnik, hogy a vészes súlygyarapodás megállt, az elmúlt másfél hónapban, két újabb kilót híztam, ami normálisnak számít. Tény, hogy fele adag szteroidot kell szedjek már csak (sajnos ennyit a végéig), rendszeresen mozgok, és még soha életemben nem figyeltem ennyire oda az étkezésemre, mint mostanában. Cukor és fehér liszt csupán alkalmi eledelem, cserébe nagyon sok, és sokféle, gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok, sok vizet iszom. A huszadik heti genetikai vizsgálaton is jártunk, ahol tüzetesen megnézték a babát. Szerveztünk egy kisebb baba neme leleplező bulit is. Egy barátnőm jött velem az ultrahangra, és csak neki mondta volna meg a doki a nemét. Egy másik barátnőmnek elküldte volna üzenetben a hírt, aki megsütötte volna a meglepi tortát vagy kék vagy rózsaszín krémmel belül. A bökkenő az volt, hogy nem tudták biztosra mondani a nemét most sem, így a buli is le lett fújva. Nem csüggedtünk el, mert minden eredményünk tökéletes, sőt egy héttel nagyobb a baba a koránál, így van egy fiú vagy egy kislány, egészséges nagy babánk. Hogy mennyire nagy? Kb. már banán méretű. Pontos konfekcióméreteket is vettek róla. Csak viszonyításképpen: a combcsontja 33 mm, a fej átmérője 50mm 🙂 Szóval tényleg nagyon nagy! ♥

♥ Csomagunk érkezett Ciprusról, Szabi szüleitől! Quilling technikával készítették a babát hordozó gólyát, mely hozta a csomagot némi pénzbeli ellátmánnyal együtt. Az apukám családja a babakocsi megvételét ígérte, anyukám meg ruhával lát el minket, így levettek egy csomó gondot a vállunkról, nagyon sokat számít most ez a segítség, nyugodtak lehetünk, a babának mindene meglesz! ♥

♥ Barátokkal töltöttünk sok időt a hétvégén. Söröztünk egy kézműves sörözőben (én is ittam pár kortyot, ssss), aztán sétálunk a Nemzeti Színház előtt naplementében. Az ilyen alkalmak után eléggé elfáradok már. Ez a hetem mégis könnyebb volt, mint az előző. Felvérteztem magam kismamajóga videókkal, és van hogy reggel és este is jógázom. A jóga mentett meg amikor nem lehetett gyerekem, de most is. Kezdem érezni, hogy a mozgás a várandósság idő alatt mindennél fontosabb. Nagyon nem mindegy, hogy fájó derékkal, csípővel, bokákkal kell a második félidőt tölteni, vagy lehet a mozgékonyságot kicsit tovább nyújtani. A kismama jógák után még mindig könnyedén megy lehajolni, felmenni, felkelni alacsony ágyról stb. Korábban azt hittem, hogy kismamaként mellőznöm kell a jógát, meg úgysem tudom olyan minőségben végezni, mint szeretném, de nem így van. Bizonyos ászanáknak csak most értem meg igazán a lényegét, ráadásul hajlékonyabb is ilyenkor az ember (ezzel amúgy vigyázni is kell, mert sérülékenyebb is). A befelé figyelés képességemet szeretném tovább erősíteni, mindennél fontosabb most megfigyelni, hogy mi zajlik a testemben és azt remélem, hogy a szülés során során is ez segít majd. Hamarosan írok egy kis összeállítást a kedvenc kismamajógás videóimról. ♥

Ezzel a szép kis amerikai palacsinta reggelivel zárom a heti örömeim. Szabi névnapi reggelije volt, diétás, és újra kell csinálnom.:-) Hamarosan megjelenik róla a bejegyzés, legyetek résen!

Édes napokat kívánok a hétre!

Gabi 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. (Ehh. Aranyhal! 3 másodperces lett a memóriám. Sz’al azért irtam, hogy dumáld meg esetleg te is a kölökkel ezt a meglesnénk dolgot. Hátha bejön 😊 )

  2. Jaaa…fészbúkon is van ☺Nnnamindeggy, már megszoktam itt – lustaság, hiába 😉

    Én ugye már a 6.héten tudtam, mert az Áron nevet választotta (végigkommenteltem mindent, csak biztos nem időrendben olvasod ☺ igen, jó, ha vannak az embernek ilyen barátnői hehe) A 20.heti uh reggelén megkértem, hogy mutassa meg magát (mert amúgy utálja, mindig elbújik a legbelső sarokba, de már ezt is írtam 😊 a babáknak az nem annyira jó, kb mint nekünk a metró zaja, hangos). És így is tett. Olyan mint az anyja, szép szóval bármire rá lehet venni 😁

    Úgy-úgy, vágjuk a centit – ikeás (izé…ez most reklám?) Minden napos esti szertartás ☺ még 29 nap, plusz-mínusz 1-2 hét, bár ő eléggé tartja magát a dátumhoz… Most azért már kezdek kicsit megnyugodni a féléves rettegés után, hiszen egyre nagyobb ő is. Hiába tudom, hogy jól van, azért csak bekapcsolnak a félelmek.

    Fotó meglesz 😊

  3. Haha szólok, ha kezdem, de szerintem amúgy is le fog menni rólunk egy csomó magától is! Mert ez is fejben dől el. Nálam dettó, sokat mozogtam, aztán meg jött az első trimeszteres meg sem mozdulj ha lehet állapot. Szerencsére én most már újra mozgok, persze ez semmi a korábbiakhoz képest. A kilók így is mennek viszont, talán kicsit lassabban. Amikor írtál a barátnőiről…jót nevettem. Viszonyítás kérdése, hogy a 70 mihez képest sok. Neked akkor már visszaszámlálás megy, szerintem nagy szó, hogy megy még a pedikűr!!! Majd ne felejts el magadról képet csinálni szülés után, hogy amikor kezdjük a nagy fogyást, akkor legyen mihez viszonyítani, na meg én is lássam, hogy kinek írok 🙂
    Megkérdem a férjem az értesítésről, ő a weboldal karbantartó, én “csak” írom, szerintem megoldható lesz. Eddig nem volt rá nagy szükség, mert a többség Facebook-on ír, az meg jelez. Kitartást Neked, mindjárt találkozol a babáddal! Fiút vagy lányt vársz, megkérdezhetnem, ha nem titkos?

  4. Én amúgy szerencsére nem kívánom, de ez olyan finom volt, viszont pár kortytól éreztem némi beszédülést, akkor átadtam Szabinak. 🙂

  5. Sörért meg tudok veszni!!! Kész vagyok, annyira kívánom, pedig amúgy nem… De csak egy korty is elég a boldogságomhoz 😊

    Nnah, ha még ezen is agyalnom kéne, hogy bio meg egészséges étel legyen, kész is volnék 😊😊 Ezt úgy képzeld el, hogy a férjem reggel hűtőtáskába bepakolja az aznapi ennivalót, van lent mikró, mobil ruhásszekrény, és én a nappaliban fekszem fél éve. Szegény, nem akarom még azzal is fárasztani, hogy nekem külön főzőcskézzen. Már így is egy házi tündér lett belőle 😇 Úgyhogy a ‘fogyjunk együtt szülés után’ program nálam is bejátszik majd, szólj, ha kezded 😊😊😊

    Rajtam sem látszik állítólag az a húszonx kiló, ami felugrott. Nem eszem sokat, de ugye hormonok, fekvés 0-24-ben, előtte aktív sportoló lét amiből hirtelen kellett visszavenni nosport állapotra… Annyira azért nem aggódom rajta, mert fejben dől el ez is. Én hiszek abban, hogy ha magamat vékonynak látom, akkor az is leszek ☺ (pedig amúgy nem szeretem az irányított meditációkat, a relaxálósnak nevezett zenéktől meg agyf.szt kapok hehe)

    Mondjuk azért a ‘negyedik trimesztert’ még kivárom a nagy aktivitással. Bár nekem már egy pedikűr is extrém sportnak számít ☺

    Ui.: Ez csak egy ötlet. Nem gondoltatok még arra, hogy valami visszajelzést küldjön a honlap, ha válaszolsz/válaszolnak a hsz-ra? Vagy van ilyen, csak én nem kapok…?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!