Több nevetés kéretik!

Ahogy telnek a stimulációs napok rájöttem, hogy a lombik a vizsgája a boldogságtervemnek. Mintha azt mondaná: könnyű volt papolni kiegyensúlyozott életről, mantrákról, ötperces szabályokról, miközben az élet adta alám a lovat. Könnyedén írhattam és tervezhettem a boldogságot tudatosan, amikor van munkám, szerető férjem, biztos megélhetésem, kiegyensúlyozott napjaim. Nézzük mi történik akkor, amikor testileg és lelkileg egy kicsit megtépáz a sok hormon, a szabadidőt elveszi az orvoshoz mászkálás, valamint befészkeli a mindennapokba magát a félelem és az aggodalom! Nem jó ez így! Több nevetés kéretik! Jó, de hogyan?

Az elmúlt napokban nagyon nehéz volt boldognak maradni. Kimerültté tett ez a két hét, és azon kaptam magam, hogy egyik nap elfelejtettem a mantrám reggel, hogy kihagytam a meditációt egy másikon, hogy nincs kedvem jógázni vagy blogolni, keveset mosolygok, és gyakrabban panaszkodok. Csupa olyan dolgok ezek, melyek vészesen csökkentik a boldogságszintem!

Az hittem, hogy a “Jól érezni magam” hónap a legkönnyebb lesz, és bizony a legnagyobb kihívás lett. Írtam már, hogy több hormonra van szükségem, mint amennyit az orvos előre megjósolt, ráadásul pár nappal tovább is tart a stimuláció, mint egyébként. Ez egyben azt is jelenti, hogy sokkal több pénzünk is megy el a gyógyszerekre, mint amire számítottunk. Ugye érthető, hogy ez nem könnyű élethelyzet? Nos, két választásom van.

Az egyik az, hogy elkezdek befordulni, elmegy a kedvem mindentől, és itthon görcsölök a pénzt számolgatva és megkeseredve. Elolvasok a Neten hatmillió hozzászólást a lombikos oldalakon (aminek persze kb. a 10% -a hasznos, a többi jó hergelésre, felesleges aggodalmaskodásra), netán szidom az orvost meg amúgy a világot, mert ilyen fenemód elbánt velem. Bunkózhatok a szomszédokkal, lehetek türelmetlen a férjemmel, vagy letojhatom a munkám, hiszen én lombikozom, majd maximum a hormonokra fogom.

A másik lehetőségem, hogy még jobban odafigyelek azokra a dolgokra, melyek engem boldoggá tesznek, akarattal és tudatossággal rájuk erősítek, és kiegyensúlyozott kismama jelöltként megtanulom élvezni ezeket a napokat, hiszen éppen a gyermekemre várok, érte küzdünk, és természetesség ide vagy oda, ez egy felemelő dolog. Vajon úgy szeretnék visszaemlékezni erre az időszakra, hogy az utolsó napok gyötrelemben teltek?

Az elmúlt héten mindkét lehetőség megérintett, és voltak pillanatok, amikor kimerülten könnyebb lett volna az első mellett maradni. Azonban hiányozni kezdett a boldogságterves életem, és vészesen kezdtem felismerni a régi boldogtalant. Eszembe jutott, hogy milyen jó érzés a meditáció bizsergése, hogy hálás lélekkel mantrát mormolni mennyire tiszta állapot, és hogy milyen jó dolog önfeledten élvezni a barátaim társaságát. Az is feltűnt, hogy nem énekelek úton-útfélen, mint korábban, és nem nevetünk össze senkivel úgy, mint máskor. Szabi is egyre feszültebb lett és szomorúbb lesz, ha engem szenvedni lát.

Ideje volt a havi boldogságtervemmel gatyába rázni magam, és először a “viccelj gyakrabban” részre fókuszáltam!!!

Nem kell sokáig visszaemlékeznem, hogy eszembe jusson, hogy igaziból én mindenen tudok nevetni, és baromi vicces helyzetekbe tudok keveredni. Az iskolában rendszeresen kiküldtek az órákról nevetésért, sőt egyszer egy munkahelyemen is az volt rám a panasz, hogy túl sokat nevetgélek. 🙂 Visszatérek hát az ősi bolond énemhez, és a következő napokban tudatosan fogom keresni a vicces, és szórakoztató helyzeteket. Sőt mi több, én is gyártok ilyeneket. Lássuk csak, hogyan lehetnék szórakoztatóbb, vidámabb?

1. Vészes helyzetek kellemessé tétele. Már tudom is, hogy hol fogom ezt a feladatot gyakorolni. Délutánonként a mellettünk lévő bevásárló áruházban vásárolok, és gyakran abban az időszakban, amikor óriási a sor a kasszánál. Az emberek nyűgösek, a kasszások fáradtak, egyre többet hibáznak, aztán jön az a tuti dolog, hogy valamit sztornózni kell és kiabálnak: – Kati- Kati! Kati meg persze, mintha a szomszédos bolygóról érkezne, sok-sok feszült perc után jelenik meg a várva várt kulccsal és ejnye-bejnyézve vágja a pofákat. Elfordítja a pénztárgépben a kulcsot és minden megy tovább végre. Persze addigra már egy lázadozóbb fajta vásárló már kiborul és elkezdi szidni az áruházlánc dolgozóit. Valaki más a sorból megerősíti vagy összevesznek, azon, hogy ki állt ott előbb. Csak rágondolok egy ilyen helyzetre, és máris harapni tudnám a feszültséget a levegőben. Mindegy, hogy benne vagyok-e a szituációban vagy sem, borzasztó frusztrált leszek tőle. Egyszer azonban, amikor számat rágcsálva nyújtogattam a nyakam a beálló sorban, az előttem lévő vásárló mondott egy vicceset, és mosolygott közben. Bennem minden feszültség eltűnt és szerintem a körülöttünk állókban is. Máskor valaki előre engedett ebben az átkozott helyzetben, mondván, hogy az én kosaramban alig van valami, menjek csak. Ezekben a feszült helyzetekben egy mosoly, egy vicces kijelentés vagy egy kedves gesztus varázspálcaként képes a feszültséget elűzni. Elhatároztam, hogy én beszerzem ezt a varázspálcát és élek vele. Az eddigi néma kínlódás helyett keresni fogom azt a lehetőséget, amikor enyhíthetek a feszültségen. Ezzel segítek másoknak is, de magamnak is kellemesebbé vagy akár viccesebbé tenni a mindennapokat. Egyéb gyakorló helyszín itt Budapesten a reggeli tömött busz, a posta, az üzletek, a parkolók, a piac. 
2. A vicceskedésem másik színtere az otthonom lesz. A férjem az egyik olyan ember, akivel a legjobbakat tudok nevetni. Jó időszakainkban nagyon gyakran előfordul, hogy úgy és annyit nevetünk, hogy a könnyűnk is kicsordul. Ezek az alkalmak óriási erővel hatnak minden kapcsolatra és mindannyiunk lelkiállapotára. Az utóbbi napokban sajnos egyáltalán nem vicceltünk. Elkezdtünk belepistulni a bajunkba, az aggodalmunkba. Eszembe jutott pár olyan helyzet, melyeken mindig képesek vagyunk nevetni, és mától őket direktben fogom használni. Az egyik ilyen a közös alkalom a fogmosás, és közben idióta fejek vágása a tükörben, vagy fogkrémes szájjal megpróbálni a másikat megpuszilni az arcán, a nyakán, stb. Szabinak van egy olyan feje fogmosás közben, amit bármikor ha meglátok, görnyedek a nevetéstől. Másik szórakozás, ha elkezdek úgy viselkedni, mint a kutya, pl. amikor a férjem haza jön. A kutya megy, rázza a fenekét, lóg a nyelve, körbejárja, ugrál rá, majd elkezdi nyaldosni. Igen, ezt utánozom 🙂 Még csak most kezdek belejönni a mesélésbe, így gondolhatjátok, hogy mekkora ökörségek vannak a tarsolyomba, és biztos vagyok benne, hogy mindenki másnak, de ha mégsem, akkor az egyszerű csikizés mindig jól jöhet.
3. Vidáman a gyerekekkel. A másik vidámságfaktor növelő a munkám. Észrevettem, ha én sokat viccelek a gyerekekkel, jó kedvű vagyok és ugratom őket, akkor veszik a lapot, és ők is hasonlóan viselkednek. Nem csak ahhoz kell jó passzban lennem, hogy én vicceljek, hanem hogy fogjam a kezdeményezéseiket és hagyjam őket is viccelni. A múltkor például egy artikulációs fújógyakorlatos játékkal játszottunk, amikor is a kis tanítványom, kitalálta, hogy a szilikonkarikát felteszi magának, mint fülbevalót. Felfoghattam volna ezt igazán tanáros módon, és figyelmeztethettem volna, hogy ne bolondozzon, ez a játék nem erre van. Helyette úgy döntöttem, hogy ez igazán vicces és egy másik karikát én orrpiercingként tettem magamra. Hatalmas nevetés lett belőle. Feldíszítettünk magunkat, és a logopédia tükörben bohóckodtunk, persze közben hasunkat fogva nevettünk. Az ilyen alkalmak talán felesleges perceknek tűnhetnek, vagy talán valaki arra gondol, hogy neveletlenségre tanítom vele a gyerekeket. Nem így van, ők is tudják, hogy ez vicc, és ezután visszatérünk a feladatainkhoz, ráadásul sokkal jobb kedvűen. Ez a kislány miután kinevettük magunkat azt mondta: – Úgy szeretlek!- Értettem én, hogy ez a szeretlek az – olyan jót bevettem, jó hogy itt vagy- szeretlek vallomás volt. 

Nevetésekben gazdag hétvégét kívánok! Ne feledjük. a derűs élet lehetősége itt van velünk, bennünk, csak hagyni kell élni! 🙂