Boldogság és optimizmus

Boldogság és optimizmus jó barátok? Jók bizony.

A tizenkét boldogságstratégiából szeretnék bemutatni párat még ebben a hónapban. Kezdeném is azzal, mely a hálaadással van igazi rokonságban, és kis hazánkban oly nehezen működik az embereknél: az optimizmus gyakorlása. Érzed magadban a magyar gravitációt, mely húz a panaszkodás, önsajnálat és negatív gondolatok felé? Nem könnyű bevallani, de beismerem, hogy én magamban felfedezem a gyökereket. Most már tudom, hogy ezért lehet tenni, és hogy sok-sok gyakorlás után az optimista gondolkodás szokássá is tud válni. Szóval nincs orrlógatás, helyette optimistaság! Legyetek Opti Pisták! 🙂 Hogyan?

Először is szeretném leszögezni, hogy nem szeretnék most sem olyan illúziókat kelteni, hogy az optimista látásmóddal makulátlan a múltam a jövőm, és rózsaszínben úszik a jelenem, vagy hogy a stratégia gyakorlásával ez bárkivel megtörténne. Ez egy stratégia, mellyel az életfeladatok könnyebbé válhatnak, de nem szűnnek meg.

Az optimizmust azért is kedvelem nagyon-nagyon, mert sokoldali, akárcsak a hála. Nem rég kaptam egy levelet ide a Menyaszörpre, melyben valaki azt írta, hogy a hála minden ember számára mást jelent. Nagyon örültem ennek a kijelentésnek, mert ez a kulcsa annyi mindennek, hogy megtalálni, hogy nekem mit jelent az a bizonyos dolog, és a magam bőrére formázni. Az optimizmus pont ilyen. Lehet vicces, komoly, éneklő, verselő, alkotó.

Kutatók persze vizsgálták és bebizonyították, hogy az optimista emberek sokkal kitartóbbak a céljaik megvalósításában, boldogabbak és kevésbé lesznek depressziósok, sőt még egy rossz egészségügyi eredmény után is képesek jól érezni magukat. Összességében könnyedebben veszik az élet által állított akadályokat, és nem meglepően egészségesebbek is.  Ezt valószínűleg már gondoltuk, és sokszor hallottuk mind. Igazán jó ötleteket a megvalósításhoz már sokkal kevésbé kapunk. Most leírok pár tippet, hogy hogyan lehet gyakorolni az optimizmus stratégiát Sonja Lyubomirsky Hogyan legyünk boldogabbak c. könyve alapján:

 A lehető legjobb énünk naplója.

Le kell ülni és rászánni némi időt, hogy a lehető legjobb jövőt elképzeljük magunknak. Lehet ezt öt vagy tíz évre. Leírjuk, hogy pontosan hol akarunk tartani a munkánkban, magánéletünkben és hogy akkor milyenek leszünk, hogy érezzük majd magunkat. Teljesen a lelki szemeink elé kell képzelnünk a jövőt, és a leírni egészen pontosan, hogy mi történik majd akkor velünk. Ez először roppant erőltetettnek tűnhet. Fontos az elképzelés mellé a leírás. Amikor leírunk valamit, akkor egyben kénytelenek vagyunk rendszerezni a gondolatainkat, vagyis sokkal jobban belegondolunk valamibe, ha le is kell írni. Tinédzser korom óta használom azt a módszert, ha valami gondom van, akkor leírom. Általában ha visszaolvasom a gondolataim, akkor képes vagyok külső szemmel is rátekinteni a problémáimra és a hamarabb megszületik rájuk a megoldás. Valahogy úgy vagyok ezzel én is, mint William Faulknek:

“Addig fogalmam sincs mit gondolok valamiről, amíg el nem olvasom, amit írtam róla. “

A lehető legjobb énünk naplóját aztán még napokig érdemes tovább írni, sőt bármikor elő lehet venni és ki lehet javítani. Érdemes a követező alkalmakkor továbbszőni a célokat illetően. A nagyobb cél után kisebb részcélokra osztani a terveket.

Egy másik alkalommal pedig a felmerülő akadályokkal foglalkozni egy kicsit. Pl. ha nincs pénzem arra, amit majd el szeretnék érni, akkor ötleteket gyűjteni, hogy hogyan juthatnék hozzá az összeghez. Szóval a legjobb énem naplója nem készül el egy nap alatt, sőt lehet egy hét alatt sem. Igaziból bármikor elő lehet venni, és kiegészíteni. Szerintem egyszer kell rászánni az időt, és kidolgozni, aztán félre tenni, de évente elolvasni, felülbírálni, javítani, hozzátenni. Bagdy Emőke előadásán hallott nem régiben, hogy megvizsgálták, hogy akiknek konkrét (leírt) céljaik vannak, sokkal nagyobb valószínűséggel érik el azt, mint azok akik csak úgy nagyjából elképzelik, hogy mit szeretnének. Ami pedig igazán meglepett, hogy ugyanebben a vizsgálatban bizonyos számú év után csak olyanok haltak meg, akiknek nem volt pontos életcéljuk.

A pesszimista gondolatok felismerése.

Mi azt vezettük be egy időre itthon, hogy aki úgy kezd mondatot, hogy Az a baj, hogy… az bedob egy százast a másik perselyébe. Ma már sokkal ritkábban kezdünk így mondatot, de ha mégis, akkor rászólunk a másikra. Ez a mondatkezdés akadályozó gondolat, ami valóban akadályoz engem, hogy optimistán lássam az életet. Az akadályozó gondolatainkat is érdemes egy meghatározott ideig minden nap leírni, majd átgondolni őket olyan szemmel, hogy hogyan lehetne őket átformálni. Pl. végiggondolhatjuk, hogy köszönhetek-e valamit ennek a nehézségnek. Kifejlődött-e tőle valamilyen képességem, melyet használhatok majd ezentúl az életben? Milyen tanulságokat tudok belőle leszűrni? Pl. amikor valaki nem hív vissza, és úgy érzem, hogy nem vagyok számára elég fontos. Ezt a gondolatot úgy lehet átformálni, hogy a nem vagyok elég fontos neki helyett felmerül bennem, hogy talán nem ér ma rá, vagy nem is látta, hogy hívtam (én ilyet is szoktam, ami sokszor nem is tűnik hihetőnek :-))

A gondolatok gyakorlása

Egy ideig tudatosan kell magunkat figyelmeztetni, hogy gondolkodjunk optimistán. Amikor kezdő az ember, igyekezni kell optimista emberek társaságában lenni, mert ők nem húznak vissza a mélybe. A kitartó gyakorlás után megszűnik az erőlködés érzés, és már maguktól jönnek a pozitív gondolatok, a pesszimista gondolatok átformálása. Egy idő után a tudatosság is elmarad, vagy csak nagyon-nagyon szorult helyzetben kell újra direktben alkalmazni a stratégiát.

Ne csapjuk be magunkat!

Az optimizmus gyakorlása tűnhet álszentnek vagy túl leegyszerűsítettnek, hiszen a dolgokat úgy kell megélni amilyenek, nem kell mindent napfénnyé varázsolni. Az optimizmus azt jelenti, hogy megválasztjuk, hogy hogyan látjuk a világot. Nem letagadjuk vagy megkerüljük a kedvezőtlen élethelyzeteket, nem hisszük, hogy minden helyzetnek urai tudunk lenni, és nem várjuk, hogy a szánkba repüljön a sült galamb.  Mégis az optimista ember a keserűségen túl képes valami pluszt is látni a nehéz feladatokban. A saját tapasztalatom pedig az, hogy problémák persze vannak, és ehhez tartozik egy a letargia is. Optimista emberként viszont sokkal könnyebb ezeken felülemelkedni. Kevesebb ideig tart a düh, a gyász, kevesebb ideig időzöm a kátyúban, ha oda bekerültem, és képes vagyok a nehézségeket a magam javára formálni. 

” A világ lehet borzalmas és kegyetlen, ugyanakkor csodálatos és túláradó is. Mindkét dolog igaz. Nincs félút a kettő között, csupán választani lehet, hogy melyik igazságot állítjuk a saját életünk homlokterébe. ” (Lee Ross)

Ez optimizmus erről szól. Részemről igazi gyakorlóvá váltam. Sok munka, sok idő, de úgy érzem, hogy megéri.

Köszönöm, hogy olvastál!

Opti Gabi 🙂

A képek forrása itt.